Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Murber Ibolya: A felíveléstől a stagnálásig. A Heimwehrek magyar és olasz kapcsolatai (1927-1929)
A felíveléstől a stagnálásig csatornára az olasz pénz- és fegyverforrások megcsapolásához. Ennek a szerepnek a betöltéséhez optimális személynek bizonyult Bethlen, aki nem vetette meg a titkos diplomáciai eszközöket, és mint konzervatív politikus a közép-európai országokból a legjobb kapcsolatokat ápolta Mussolinivel. Steidle a májusi memorandumát eljuttatta Bethlenhez, s ennek hatására június elején személyes találkozót is tartottak. Ezen Steidle részletesen ismertette a Heimwehrek állapotát, és igyekezett Bethlent meggyőzni a szervezet erejéről, illetve annak a kormányhoz, különösen Carl Vaugoin hadügyminiszterhez fűződő jó viszonyáról. A szervezet a tervek szerint két részre oszlana, az egyik végrehajtaná a kormánypuccsot, míg a másik fele a rendfenntartó szerepet töltené be. Az akcióra csak egy megfelelő ürügy esetén kerülhet sor, amelyről a mozgalom akár maga is képes gondoskodni. A fellépésre alkalmas jogcím lenne egy az 1927. júliusi zavargásokhoz hasonló eseménysorozat, vagy az éppen aktuális 1928. júniusi Kun Béla44 kiadatási ügye, bár egy sztrájkmozgalmat is elégségesnek tartott a tiroli vezér.45 Bethlen rákérdezett a konkrét időpontra, a Heimwehr-vezér egy ősz előttit nem tartott alkalmasnak, még ha addig kedvező ürügy is adódna, éppen a pénzhiányból fakadó elégtelen szervezettség miatt. A magyar miniszterelnök kedvező benyomást szerzett az osztrák tárgyalópartnerétől, ezért úgy döntött, hogy a Steidle-féle Heimwehrek érdemesek a támogatásra, és így „beajánlhatok" az olasz vezetésnél is.46 Bethlen azonban nem közölte Steidlével, hogy Mussolininek már az év tavaszán Milánóban beszélt az osztrák Heimwehr mozgalomról, de közölte, hogy a tervbe vett kormányváltás a magyar és az olasz kormányoknak is szimpatikus. A magyar miniszterelnök azon kijelentése, hogy a puccs esetén Ausztria a dél-tiroli kérdésben Olaszország részéről enyhülésre számíthat, nagy hatást gyakorolt Steidlére.47 A budapesti központ letette voksát a Steidle vezette mozgalom mellett, megkezdődött az olasz támogatás megszervezése és azzal párhuzamosan a többi osztrák „pályázó" elutasítása is. A Steidlébe vetett bizalmat növelte, hogy a tiroli Heimwehr-vezér ismertsége és befolyása is nőtt az osztrák belpolitikában. Ennek az egyik legnyilvánvalóbb jele volt, hogy Steidle lett a szövetségi parlament (Bundesrat) elnöke. Ebben a funkciójában Ausztria legfőbb közjogi méltóságaival folytathatott tárgyalásokat. Franz Hanisch köztársasági elnök kifejtette Steidlének, hogy a Heimwehr a jelenlegi állapotokban egy „üdvös és szükséges" mozgalom, amelytől a „vörösök" félnek. A Seipel-Steidle-tárgyalások során konkrétumokról is szó esett. Mindkettőjük véleménye szerint a Heimwehrek olasz segítséggel történő megerősödésének útjában a dél-tiroli kérdés állt. Hiszen a tiroli Heimwehr létalapjának jelentős részét a dél-tiroli irredentizmus adta. Steidle ígértet tett Seipelnek a Mussolini-ellenes irredenta akciók csökkentésére, miközben a tiroli vezér úgy vélte, hogy erről az ügyről a kancellárnak személyesen kellene az olasz vezetéssel tárgyalni.48 Ezt a kancellár meg is ígérte, bár erre a találkozóra már nem került sor. 2010. nyár 137
