Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
Magyarics Tamás fontosnak tartaná Közép-Európa geopolitikai szerepét, az eddigi politikai nyilatkozatokban kimerülő elvi támogatás mellett olyan lépéseket kellene tenni, amelyek, például, valamelyik nagy amerikai olajvállalat részvételét szorgalmaznák. Közép-Európa (energia)biztonságának növelése lehetőséget adna a térség országainak, hogy tágabb horizontokban gondolkozzanak és cselekedjenek, s ne kössék le minden energiájukat a helyi ügyek. A közép-európaiak energia-diverzifikációs törekvései (mind az energia- források, mind az útvonalak tekintetében) kínálati piacot teremthetne a jelenlegi keresleti piac helyett - annak minden lehetséges politikai és gazdasági következményével Európára és Oroszországra nézve egyaránt. Az Egyesült Államokban (és egyes nyugat-európai nagyhatalmakban) fellehető „Oroszország először" felfogást az Obama-adminisztráció tagjai tagadják; a magyar közbeszédben jól ismert mondás parafrázisaként „több Oroszország nem jelent kevesebb Közép-Európát" számukra. Tony Blinken, Biden alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója a „szövetségesek először" (Allies First) megközelítést hangsúlyozta. A politikai megnyilatkozásokon túl számos „szakmai" érvet lehet felhozni, hogy a térség miért fontos az Egyesült Államoknak. A Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő térség geopolitikai szempontból kulcsfontosságú terület, amennyiben gyakorlatilag az Európába való bevezető, illetve kivezető utat jelenti. Három háború, kettő „forró", egy „hideg" kezdődött itt, megcáfolva Otto von Bismarck híressé vált mondását, miszerint a Balkán nem éri meg egyetlen egy német gránátos életét sem. Az Egyesült Államok jelentős politikai és biztonsági tőkét fektetett a térségbe a hidegháború lezáródását követő másfél évtizedben; mindennek elvesztése súlyos hátrányokkal járna.24 Washington ugyancsak jelentős energiákat fektetett a térségtől keletre fekvő államok demokratizálásába, s végső soron az euroatlanti térséghez kapcsolásukba. Egy prominens amerikai jelenlét Közép- és Kelet-Európábán erősíti ezekben az államokban a nyugati orientáció híveit, míg egy megnövekedett orosz befolyás, természetszerűen, gyengíti. Egy ilyen helyzet nem csupán az adott államokat érintené: az amerikai közép-európai jelenlét tükörképeként az orosz befolyás erősödése bizonytalanságot válthat ki Közép-Európa államaiban, ahogy azt Radoslaw Sikorski - az időnként a róla elvezett doktrínaként emlegetett elvként - megfogalmazta: orosz ellenőrzés alatt álló szomszédság Lengyelország biztonságára veszélyt jelentene. Sikorski külügyminiszter az amerikai-lengyel katonai együttműködés szükségességén túl legutóbbi washingtoni tárgyalásain hangsúlyosan beszélt a „demokráciaprojekt" fontosságáról, kiemelve azt a tényt, hogy 2010. július 2-4-én Krakkóban a lengyel vezetés új életet kíván lehelni a tízéves fennállását ünneplő Community of Democraciesba.25 A lisszaboni szerződés bizonyos fajta választás elé állítja mind az Egyesült Államokat, mind a közép- és kelet-európai államokat a kétoldalú kapcsolataikat illetően. A szerződés szorosabb és a korábbinál előzetesen nagyobb mértékben egyeztetett kül- és biztonságpolitikát irányoz elő, és egyre több kérdésben valószínűsíthető a közös 84 Külügyi Szemle
