Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
A kapcsolatok „normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Biden alelnök egy év múlva Bukarestbe visszatérve hangsúlyosan kiállt amellett az elv mellett, hogy „szuverén demokráciák joga, hogy önállóan döntsenek, önállóan válaszszák meg a szövetségeseiket anélkül, hogy bármely más állam vétójogot gyakorolhatna a döntéseik felett."21 A kimondatlan orosz vétójogra utalva ugyanebben a beszédben cáfolta az amerikai alelnök, hogy a csehországi és a lengyelországi rakétavédelmet orosz nyomásra adta volna fel az Egyesült Államok; kijelentette, hogy a döntést az Egyesült Államok és a NATO-szövetségesek biztonsága diktálta s semmi más. Ám beszédének politikai üzenete sokkal átfogóbb kérdéseket érintett. Az út célja egyértelműen az volt, hogy eloszlassa a közép-európaiak félelmét attól, hogy az Egyesült Államok „leírta" volna a térséget. Biden alelnök lényegében megfordította a közép-európaiak érveit, melyek a nagyobb amerikai figyelembe burkoltan talán a jelentősebb gazdasági, pénzügyi és politikai amerikai jelenlétet is beleértették. Az amerikai politikus - kicsit John F. Kennedy híres beiktatási beszédére utalva („ne azt kérdezd, mit tehet az állam érted, azt kérdezd, te mit tehetsz az államért") - arról beszélt, hogy immár Közép-Európa országai tudnak valami nyújtani az Egyesült Államoknak, vagy legalábbis a kérdés az, hogy mit tehet az Egyesült Államok Közép-Európával közösen (és nem Közép-Európáért). Szövetségesként fontos szerepet játszhatnak a tőlük keletre eső térség demokratizálásában; az alelnök Moldovát, Ukrajnát és Grúziát említette név szerint. Ugyanakkor az út előtt külpolitikai tanácsadója, Tony Blinken egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „az Egyesült Államok és Közép-Európa országai egy helyi agendától egy globális felé haladnak".22 Az Egyesült Államok Európától, általában, aktívabb globális szerepvállalást, tehermegosztást vár el. Közép-Európa, például az iraki háború alatt, erőn felül teljesített, s a várt (remélt) ellentételezés a térség vezetői szerint elmaradt. A közép-európaiak többsége ellentmondást vél felfedezni az amerikai elvárások és egyes kérdésekben elfoglalt amerikai álláspont között. Mindenekelőtt egy a térségre vonatkozó átfogó amerikai stratégia hiányzik.23 A rakétavédelmi rendszer egy stratégiai gondolkodás terméke lett volna, de annak átalakítása után a kárpótlásként Lengyelországnak juttatott Patriot-ütegek már ad hoc döntés eredményének látszanak. A térség biztonságának egyik Achilles-sarka az egyoldalú energiafüggőség Oroszországtól. Moszkva számos alkalommal a tanújelét adta annak, hogy nem habozik az „energiafegyver" bevetésével (például a baltiak ellen), s még akkor is, ha nem alkalmazza minden vitás esetben, a lehetőség, hogy alkalmazhatná, jelentősen javítja az orosz alkupozíciókat az éppen aktuális közép- és kelet-európai tárgyalópartnerrel szemben. Az európai szolidaritást nem vehetik készpénznek a térség államai - a Nordstream stratégiai és biztonságpolitikai vonatkozásai közismertek, s a jelenlegi egyetlen olyan tervet, amelyik nem orosz energiahordozót szállítana nem orosz területen át (Nabucco) egyes nyugat-európai államok (főleg a Gazprommal előnyös kétoldalú szerződéseket kötöttek) a háttérben csendben szabotálják. Abban az esetben, ha az Egyesült Államok 2010. nyár 83
