Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 2. szám - KÖZÉP-EURÓPA - Magyarics Tamás: A kapcsolatok "normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Az Egyesült Államok Közép-Európa-politikája
A kapcsolatok „normalizálása" vagy jóindulatú közömbösség? Továbbá a Bush-adminisztráció Európától viszonylagos távoli pontokra koncentrálta az Egyesült Államok figyelmét. Az amerikaiak időnként arrogánsak is voltak: az ominózus lengyelországi rakétavédelmi megállapodás tervezetében egyfelől hosszú listával szerepeltek a lengyel kötelezettségek, míg a másik oldalon a jogok kaptak hasonló terjedelmet. A public diplomacy intézményeit az 1990-es évek második felében mind megszűntették az amerikaiak Közép- és Kelet-Európábán - aminek az üzenete az volt, hogy már megnyerték a térségben a „szívekért és agyakért" (hearts and minds) folytatott küzdelmet a szovjetekkel/oroszokkal szemben és már nem szükséges különösebb energiákat fordítani a helyiek rokonszenvének megtartására vagy éppen megnyerésére. (Ha Washington meg akarja tartani az emberek rokonszenvét, vagy éppen visszanyerni azt, nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie ezen a téren: az EU pénzügyi támogatása, a strukturális alapok stb. azt eredményezhetik, hogy a „szívek és agyak" a „pénzt" fogják követni a térségben.) George W. Bush elnök kapcsán stílszerűen egyfajta „mission accomplished'' mentalitás juthat eszünkbe; vagy hogy Gáti azóta sokszor használt kifejezését használjuk, „kipipálták" az amerikaiak a térséget („checkmark syndrome"). Közép- és Kelet-Európa országainak túlnyomó többsége az euroatlanti integrációs szervezetek tagja lett, s ezen kívül mindegyikben megvalósultak a parlamenti demokrácia és a szabad piacgazdaság feltételei, az emberi és polgári jogokat pedig lényegében mindenhol a térségben tiszteletben tartják. Közép-Európában nem ezeket a premisszákat vitatják, hanem sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy a geopolitikai verseny távolról sem zárult le a térségben az itteni országok NATO- és EU-csatlakozásával. Oroszország változatos eszközökkel, beleértve egyes államok marginalizálását, a térség országainak megosztását, azok gazdasági függés alá vonását, politikai megfélemlítését, esetenként akár zsarolását vagy helyi konfliktusok kirobbantását, próbálja korábbi befolyását visz- szanyerni. Az amerikai-közép-európai viszony változásait a legjobban talán az iraki háború előtt, alatt és utána történtek világítják meg. A közép- és kelet-európaiak egyöntetűen kiálltak a Bush-adminisztráció mögött az iraki háború előestéjén (Nyolcak levele, Vilniusi Tizek) vállalva a konfrontációt, többek közt a németekkel és a franciákkal is. A közép- és kelet-európai politikai vezetők túlnyomórészt szövetségi szolidaritásból álltak ki Washington mellett és nem azért, mert helyénvalónak tartották az amerikai fegyveres beavatkozást. A közép-európaiak összesen ötezer katonával képviseltették magukat Irakban (a nem amerikai csapatok egyharmadával), legalább félmilliárd dollárral járultak hozzá költségekhez és az amerikaiakon kívül legnagyobb mennyiségben adományoztak fegyvert az iraki hadseregnek a harcok után.18 Kiderült azonban, hogy a költséghatékonyság elmaradt a várttól. Washingtontól azt várták a közép-európaiak, hogy megfelelő nagyságú részesedést kapnak majd a háború utáni különböző gazdasági megbízásokból - és ezek jobbára elmaradtak. „Jutalmul" vízummentességet reméltek - de több mint fél évtizedig kellett várni arra, hogy 2010. nyár 81
