Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vincze Dalma: Egy főügyész emlékiratai
Könyvekről abban látja, hogy munkájuknak köszönhetően a volt Jugoszlávia területén élő egyik népcsoport sem tarthatja magát kizárólag áldozatnak. A „győztesek igazsága" Bár a könyv kisebb hányada foglalkozik a ruandai népirtást vizsgáló arushai ENSZ- törvényszék (ICTR) élén végzett munkájával, Carla Del Ponte súlyos kritikával illeti a nemzetközi közösséget, különösen az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot a törvényszék pártatlan fellépésének megakadályozása miatt. A főügyész szerint 1994 novemberében az ICTR létrehozása már önmagában egy diplomáciai „mea culpa" volt a nemzetközi közösség részéről. Az 1994 áprilisában Habyarimana ruandai elnök repülőgépének lelövésével kezdődő katonai puccs és az azt követő, a hutuk és a tuszik közötti száznapos népirtás felelőseinek bíróság elé állítása közben amerikai és brit részről, magasztosabb politikai érdekek miatt, hátráltatták a népirtásért szintén felelős, ám kormányra került győztesek, a Ruandai Hazafias Front (RPF) és különösen Paul Kagame tuszi elnök felelősségre vonását. A katolikus papok és apácák érintettségének vizsgálata pedig a Vatikán és Róma együttműködésének végét jelentette. Del Ponte szerint leváltására is politikai megfontolások miatt került sor. Költségvetési megtakarításokra hivatkozva, valamint arra, hogy a főügyész nem szentelt elég időt az ICTR-nek, Jack Straw brit külügyminiszter lobbizni kezdett Kofi Annannál az elmozdításáért. A végső megegyezés értelmében Del Ponte 2003-ben újabb négy évre az ICTY főügyésze lett, az ICTR élére azonban a gambiai Hassan Bubacar Jallow-t nevezték ki. Carla Del Ponte leváltása az RPF elleni nyomozás végét is jelentette. Az új főügyészt nemzetközi jogvédő szervezetek azóta is bírálják, mert a törvényszék nem vizsgálja a tuszik felelősségét a népirtásban.7 A memoár ruandai eseményekkel foglalkozó részét olvasva megállapítható, hogy Napóleon azon állítása, miszerint a történelmet mindig a győztesek írják, sajnos máig érvényes. A ruandai események azt mutatják, hogy az ad hoc nemzetközi törvényszék gyakorlata sem különbözik a második világháború után létrehozott nürnbergi és tokiói büntetőbíróságoktól abban, hogy a háborús konfliktusban a győztes fél nemzetközi jogi felelősségét nem vizsgálja. A szembenézés Carla Del Ponte küldetéstudata volt, hogy felszámolja a „büntetlenség kultúráját", és igazságot szolgáltasson az áldozatoknak a konfliktusokban minden érintett felelősségének bizonyításával. A narratíva arányai azonban egyes részeknél erősen felborulnak, mivel Del Ponte sokkal több időt és oldalakat szentel például az RPF és a KLA által elkövetett bűncselekmények bizonyításának, mint a szerbek koszovói etnikai tisztogatásának vagy a hutu népirtásnak. A könyv általában konfrontativ szemléletét és jellegét jól mutatja, hogy minden fejezet címe így is kezdődik: „Szembenézés Belgráddal/Zágrábbal/Kigalival." 200 Külügyi Szemle
