Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - ELMÉLET - Rada Mátyás - Vajda Viktor: A terrorizmus elleni küzdelem avagy a 22-es csapdája
A terrorizmus elleni küzdelem, avagy a 22-es csapdája áldozatot, annak érdekében, hogy zavart keltsen és/vagy engedményeket csikarjon ki; vagy azt, hogy a másodlagos célpontokat (például a kormányt) cselekvésre késztesse követeléseit illetően; vagy a közfigyelem felkeltésével megváltoztasson egy hozzáállást a metódus alkalmazóinak saját hosszú vagy rövid távú érdekeinek megfelelően." Lambert ezen definícióhoz írott kommentárja3 szerint a meghatározás nem szól azokról a cselekményekről, amelyek esetében a terrornak nincs célpontja, ahol is az erőszaknak sokkal közvetlenebb célja van. Példának okáért egy gépeltérítés, ahol az elkövető egyetlen célja, hogy eljusson egy célterülethez, amely nem része a gép útitervének, és ott egy politikus ellen merényletet kövessen el. Lambert szerint a szándék itt kizárólag a megjelölt egy személy likvidálására irányul, tehát nem beszélhetünk célcsoportról. Álláspontunk szerint a felvetés helyes, de szükséges a továbbgondolása is. Elképzelhető ugyan, hogy a leírt akció kizárólag egy célszemélyre irányulna - magára a politikusra -, de ez nem jelenti azt, hogy a gép többi utasa nem tekinthető áldozatnak. Továbbá egy politikus elleni merénylet lényegi eleme, hogy az adott személy halálán túl releváns gazdasági hatással bír, pánikot kelt, válsághoz vezethet stb. Lambert hiányolja továbbá a fenti meghatározásból az objektumok elleni erőszakot, szembeállítva a személyek ellen irányuló erőszakkal. Schmid - már idézett művében - többek között ennek kapcsán el is ismeri, hogy a fogalom nem hézagmentes, de kiemeli, hogy - a forradalmi vagy kényszerítő céltól és az elkövető identitásától függetlenül - a vonatkozó cselekedeteket a terrorizmus fogalmi körébe kell vonni. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma által a terrorizmusra kínált egyszerűbb meghatározás szintén figyelmet érdemel: „Előre megfontolt szándékkal, politikai indíttatásból, nem kombattáns célpontok ellen, a nemzetekkel nem egy szinten álló csoportok vagy állami titkos ügynökök által kifejtett erőszak, amelynek rendszerint célja a közvéleményre irányuló hatásgyakorlás."4 Fontos kiemelni, hogy sem a fenti, sem Schmid meghatározása nem akceptálja a terrorizmus relativista koncepcióját, miszerint „az egyik ember terroristája a másik ember szabadságharcosa". Utóbbi definíció nem nevez meg továbbá konkrét célpontot, így nem zárja ki a körből sem az objektumokat, sem az egyes célpontokat. Meg kell még említeni, hogy ezen terrorizmusfogalmak egyike sem alkalmazható a fejlődő államoknak a felszabadulásukért folytatott küzdelmére. Ami az államterrorizmus kérdését illeti: mindkét fenti elgondolás keretein belülre helyezhető, ám utóbbi esetében csak amennyiben az elkövetők állami titkos ügynökök.5 A szóban forgó fogalompár az egyéni vagy csoport által elkövetett, illetve - vele szemben - az állam által művelt terrorizmus. Lambert az előbbi típust individuális terrorizmusként aposztrofálja, és a következő lényegi jellemzőket emeli ki. Az elkövető személye indifferens, mivel a terrorcselekményt véghez viheti egyén, kisebb és nagyobb csoport, továbbá nacionalista, szeparatista, szabadságharcos vagy bármely más nézet híve. A szembeállításból következik, hogy az individuális terrorizmus „alulról 2010. tavasz 141
