Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2010 (9. évfolyam)
2010 / 1. szám - AFRIKA - Besenyő János: Az Afrikai Unió által vezetett misszió (AMIS) tapasztalatai Darfúrban: afrikai problémák afrikai válaszokkal?
Besenyő János További problémákat okozott, hogy a szudániak egy elnöki vezető tanácsosi címmel és a vele járó javadalmazással „megvásárolták" az egyik lázadó vezért, Mini Minawit, s ő egyben a Darfúri Területi Átalakítási Hatóság vezetését is megkapta.49 Ez azonnal súlyos feszültséget generált a lázadó csoportok között, mert sértette azoknak a haduraknak az érdekeit, akik nem írták alá az egyezményt. Sokuk nehezményezte, hogy a szudáni kormány a darfúriaknak nyújtott jóvátétel helyett inkább megvásárolni kívánta a vezetőket. A lázadó csoportok az arab milíciák azonnali lefegyverzését és egy alelnöki pozíciót követeltek maguknak, de abban már nem tudtak megegyezni, hogy azt melyikük töltené be. A kormánynak azonban nem volt érdeke egységesíteni a lázadó frakciókat, azzal viszont, hogy egyikük aláírta a békemegállapodást, port tudott hinteni a nemzetközi közösség szemébe, s el tudta hitetni, hogy tényleges békeszerződést kötöttek az egymással szemben álló felek. Stratégiailag a khartoumi rezsim rendkívül ügyesen járt el, megosztotta a frakciókat, s ezek egymással vitáztak, ahelyett hogy egységesen léptek volna fel a darfúriak érdekében. Mindebből a külső szemlélők azt a következtetést vonták le, hogy nem a békeszerződés megkötése, hanem csak önző, önös érdekeik miatt vettek részt a tárgyalásokon - sajnos ez sok esetben igaz is volt.50 Jack Christofides, aki az ENSZ képviselőjeként vett részt a tárgyalásokon, úgy vélekedett, hogy a nagy nehezen megteremtett béke nem tarthat sokáig, mivel szerinte a darfúriak sem voltak készek a kompromisszumokra, hiszen a lázadó frakciók még egymással sem tudtak tartós békét kötni, nemhogy a szudáni rezsimmel. Szerinte a szudáni kormány a tárgyalóasztalnál nem vesztette el a csatát, a lázadók pedig nem győztek.51 Habár egyetlen témakörben sem volt könnyű a szemben álló feleket közös nevezőre hozni, a hatalom megosztásával kapcsolatosan a különböző fegyveres csoportok olyan, sokszor teljesíthetetlen követeléseket fogalmaztak meg, amelyek nemcsak a szudáni kormányzat, de az AU és az ENSZ képviselőit is feldühítették. A szerződést maratoni tárgyalások után megkötötték ugyan, de mindenki tudta, hogy a betartása igencsak kétséges. Már akkor is világosan látható volt, hogy az AU bármennyire is derűlátón ítélte meg a saját képességeit, egyedül nem vethet véget a konfliktusnak. így az „afrikai megoldások afrikai problémákra" elképzelés azzá vált, ami eredetileg is volt, mindösz- sze egy jól hangzó szlogenné. A konfliktus hatékony megoldását az is hátráltatta, hogy egyes nagyhatalmak - Kína és Oroszország - a nemzetközi közösség álláspontjával ellentétesen tovább támogatták Khartoumot fegyverekkel és katonai felszerelésekkel, a főként Dél-Szudánban kitermelt olajért cserébe („olajat fegyverért program"). Ez a két ország nemcsak, hogy fegyvereket szállított a khartoumi rezsimnek - amely ezeket a védtelen polgári lakosság ellen használta fel Darfúrban -, hanem az ENSZ BT állandó tagjaiként minden olyan döntést megvétózott, amely elítélte volna a Darfúrban történteket.52 104 Külügyi Szemle
