Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kalmár Zoltán: Titkos szerződés Szuezről
Titkos szerződés Szuezről indítania az ellenséges célpontok felszámolására: „Ne hagyjuk - vetette papírra néhány évvel korábban - hogy a megoldás csak a védekező taktikában merüljön ki, hanem a megfelelő pillanatban megtámadjuk valamennyi csatasort, nemcsak a zsidó állam határán és Palesztina határán, hanem megkeressük és összezúzzuk az ellenséget, bárhol legyen is."13 Ben-Gurionnak 1956-ban megvoltak az eszközei törekvése megvalósításához. Azt tervezte, hogy az Izrael elpusztítására törő arab államok közül a harcot elsőként kizárólag Egyiptom területén fogja megvívni, először Nasszer elnökre mér végzetes csapást. Ehhez olyan szövetségeseket keresett, akik hosszú időn át töltöttek be hegemón szerepet a közel-keleti térségben, és valamilyen formában továbbra is szerették volna fenntartani a régióban zsugorodni látszó gyarmatbirodalmukat. A létezését féltő, ugyanakkor expanziós törekvéseit is szem előtt tartó zsidó államot mindkét szövetségesnek kiszemelt európai hatalom, a Maghreb fölötti hatalmának újbóli megszilárdítására törekvő Franciaország és a közel-keleti olajforrásait megtartani szándékozó Nagy-Britannia támogatta. Az európai nagyhatalmak a korábbi másfél évszázados gyakorlatnak megfelelően a Közel-Keleten ismét, ám ezúttal utoljára, megpróbálták katonai intervenció útján érvényesíteni a saját érdekeiket. A tét nem csak a Szuezi-csa- torna fölötti felügyelet visszaszerzése volt. Washington a nemzetközi fórumokon kijelentette, hogy nem ellenzi Nasszer elnök lépését, a Szuezi-csatorna államosítását. Eden 1956 augusztusára mégis konferenciát hívott össze, hogy nemzetközi nyomással ösztönözze a csatornát önkényesen elfoglaló Nasszert döntésének megváltoztatására. Az augusztus 23-i londoni konferencia állásfoglalása a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzésének kialakítását szorgalmazta, Nasszer azonban határozottan visszautasította ezt a kezdeményezést. A következő londoni tanácskozás szintén eredménytelenül zárult. A válság tárgyalásos rendezésére, békés megoldására tett kísérletek augusztusban és szeptemberben is kudarcba fulladtak. Egyiptom eközben biztosította a nemzetközi vízi út zökkenőmentes forgalmát, a hajók szabad közlekedését, „meglepő hatékonysággal üzemeltette a csatornát, elutasította a nemzetközi ellenőrzésre irányuló javaslatokat, és porhintésnek vette a katonai előkészületeket."14 Izraelben úgy interpretálták Nasszer bejelentését, hogy a csatorna államosításával az egyiptomi elnök ellenőrzése alá akarja vonni a Közel-Kelet kőolajkincsét. 1956. szeptember elején a zsidó állam azzal az indokkal jelentett be tiltakozást az ENSZ- nél, hogy Egyiptom akadályozza a Szuezi-csatornán az izraeli hajók áthaladását. Mose Dajan (1915-1981), akit Ben-Gurion 1953 decemberében neveztetett ki az izraeli hadsereg vezérkari főnökének, 1956. október l-jén Párizsban fegyvereket kért a franciáktól. Az Egyiptom elleni háborúra való lázas készülődést jelzi, hogy az izraeli katonai vezető két nap múlva ígéretet kapott a fegyverszállításra.15 Mivel a csatorna államosítása óta eltelt csaknem három hónap alatt sem egyiptomi-brit, sem egyiptomi-francia relációban nem született mindkét fél számára elfogadható megegyezés, a nyugat-európai 2009. tél 135
