Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Csicsmann László: A civilizáció-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban
A civilizációs-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban A posztbipoláris korszak megváltozott körülményei Aberlini fal leomlását követően az államépítés nemzetközi körülményei jelentősen megváltoztak. A Szovjetunió összeomlásával és az Egyesült Államok globális hegemónná válásával egyidejűleg jelentős viták indultak a nyugati civilizációban a fejlődő világ bukott államaiban való rendteremtésről, ugyanis főként az afrikai kontinensen olyan fegyveres konfliktusok robbantak ki, amelyek a szomszédos államok, és közvetve a Nyugat biztonságát is veszélyeztették. A 21. századi államépítés tehát szorosan összefonódik a válságkezeléssel, a béketeremtéssel, a nemzetépítéssel és a demokratizálással.14 A 21. századi államépítés mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyesült Államok által legtökéletesebbnek tartott amerikai politikai rendszer exportjával a destabilizálódott térségekben rendet lehet teremteni, és meg lehet akadályozni a válsággócok kiterebélyesedését. Az Egyesült Államok a berlini fal leomlását követően átlagosan kétévente kezdett olyan fegyveres erő alkalmazásával járó missziókba, ahol az államépítés mellett a béketeremtés és a nemzetformálás funkcióját is fel kellett vállalni.15 Az új típusú biztonsági kihívások az államépítés újragondolására késztették az amerikai döntéshozókat, hiszen tartottak a „Vietnam-szindróma" megismétlődésétől. Az amerikai külpolitika az 1990-es évektől kezdve a hidegháborús évtizedekhez képest nagyobb figyelmet szentelt a működőképes államiság megteremtése mellett a liberális demokrácia elterjesztésének. A Clinton-doktrínaként ismert demokratikus bővítés (democratic enlargement) a világ nyugati felén kialakult politikai rendszernek a fejlődő országokban való meghonosítását hirdette. A demokráciaexport filozófiája azon a feltételezésen nyugodott, hogy a liberális demokrácia világméretű meghonosításával a nyugati világ biztonságát is aláásó fegyveres konfliktusok felszámolhatók.16 Az 1990-es évek államépítésről szóló szakirodaimában a modernizációs elmélet premisszái köszönnek vissza, amely szerint a nyugati világ intézményrendszerének ráerőltetése a fejlődő világ országaira rendet és stabilitást fog biztosítani. A posztbipoláris korszak államépítéssel kapcsolatos elemzései nem veszik számításba a dekolonizáció időszakának történelmi tapasztalatait, amelyek mind a mai napig érvényes tanulsággal szolgálhatnak. A megváltozott nemzetközi körülmények ellenére a nem nyugati világ civilizációs-kulturális mássága jelentősen befolyásolja az államépítés sikerességét. Az államépítés szükségességét bizonygató elméletek a második világháború utáni Japán és Németország újjáépítését empirikus bizonyítékként kezelik a teória alátámasztásaként, hiszen a működőképes és demokratikus állam, külföldi megszállás alatt, mindössze öt esztendő alatt alakult ki. A Japán-analógia azért is vált divatossá, mert az európai hagyományoktól eltérő ázsiai kulturális környezetbe sikerült a nyugati intézményrendszert átültetni. A Japán-párhuzamot használják fel a szakértők a 2001. szeptember 11. utáni Afganisztánnal és Irakkal kapcsolatos vitákban is, amellett érvelve, 2009. tavasz 7
