Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK - Balogh István: Törökország közvetítő szerepe az iráni atomvitában
Balogh István terjeszkedő (expansionist) és védelmi (defensive) motivációkat. Utóbbi esetben a közvetítő nyilvánvalóan befolyásra kíván szert tenni.8 A közvetítői tevékenység mögött mindig bel- és külpolitikai érdekek állnak. A közvetítés pedig a külpolitikai stratégia (azaz: kalkulációkra épített viselkedésmód) részévé válik. Touval elmegy egészen addig, hogy szerinte a közvetítő politikai érdekei annyira meghatározók, hogy voltaképpen a közvetítés hatékonysága másodlagossá válik. Példaként ő is Kissinger 1973-as közvetítő tevékenységét hozza: az amerikai érdek az volt, hogy a Szovjetunió befolyása csökkenjen a Közel-Keleten. Ennek kontextusában kívánta Washington megoldani az egyiptomi és izraeli szembenállás gyakorlati problémáit. A közvetítés innen nézve ugyanolyan politikai eszköz, mint az egyéb diplomáciai, katonai vagy gazdasági intézkedések.9 Egy másik elgondolás szerint a nagyhatalmak megfelelnek a közvetítés céljainak, de probléma lehet, hogy az adott esetben nincsenek tisztában a regionális realitásokkal.10 Érdekesek továbbá a közvetítő lehetséges funkcióinak különböző osztályozásai. A közvetítő feladata lehet 1. a két szemben álló fél közötti vita „strukturálása"; 2. különböző információk biztosítása a vitában lévő feleknek; 3. az arra való lehetőség kialakítása, hogy a felek feladhassák korábbi álláspontjukat; 4. illetve a konfliktus elemzése. Magának a közvetítőnek is kell rendelkeznie egyfajta elmélettel a konfliktust illetően, hiszen a vita részesévé válik. Egy részletesebb tipológia értelmében a mediátor 1. elősegítheti a megértést a felek között; 2. növelheti a kommunikációt; 3. javasolhat különböző megoldásokat; 4. módosíthatja a vitatémákat és új alternatívákkal állhat elő; 5. manipulálhatja a felek célokkal kapcsolatos percepcióit a megegyezés érdekében. Más megfogalmazásban a közvetítő szerepének lényege a tárgyalás és az alku folyamatára ható fizikai, társadalmi és strukturális korlátok megváltoztatása.11 Marvin C. Ott egy másik megközelítést idéz: a közvetítő az, aki a konfliktusban álló felek közé állva megoldásokat kínál a vita rendezése érdekében, és elősegíti a kölcsönös engedményeket a felek között. 1. A puszta jelenlétével konstruktívabbá teheti a vitában álló felek viselkedését; 2. elősegítheti a kommunikációt; 3. tisztázhat bizonyos félreértéseket; 4. elérheti az erőszakos cselekmények szüneteltetését; 5. objektív tanácsokat adhat; 6. lehetőséget biztosít a feleknek, hogy azok megaláztatások nélkül tudjanak engedményeket felkínálni,12 és egyéb „szolgálati" jellegű lépések.13 A „jó mediátor" vonásait e szerző szerint a következőképpen lehetne összefoglalni (ő is mástól veszi át e felsorolást): 1. pártatlanság; 2. függetlenség; 3. elfogadottság; 4. tisztelnie kell a vitában álló feleket; 5. beható ismeretei kell hogy legyenek a vitás kérdésekről; 6. fizikai erőforrásokkal kell rendelkeznie;14 7. befolyás a vitában álló felek felett.15 Ami közös, illetve visszatérő ezekben a különböző tipológiákban az a következő hat fogalommal ragadható meg véleményem szerint: elfogadottság, transzformáció, kommunikáció/ információ(áramlás), manipuláció, időszerűség, és befolyás(gyakorlás). Az elfogadottság a közvetítő „személyének" (országnak) a vitában álló két fél általi elfogadottságát jelzi. A közvetítő elfogadottsága az, ami a mediációt megkülönbözteti 20 Külügyi Szemle
