Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)

2009 / 3. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Samir Anghar: Európa, a Muzulmán Testvériség befolyási övezete

Folyóiratszemle lenne az igazságtalanság, a hívek boldogan és harmóniában élnének az iszlám ritmusa szerint. Céljuk az, hogy a vallásos doktrína és értékek áthassák az állami struktúrá­kat, kiterjedve az összes társadalmi szereplőre. Ez egy totális iszlám képét vetíti elénk, amelyben a hit bensőségessége és transzcendenciája aktív és militáns társadalmi sze­repvállalással párosul. Az 1990-es évek elején ez az utópia erősen hatott az Európá­ban született fiatal muzulmánokra, főként a középosztályba emelkedő egyetemistákra. És bár a mozgalom kereteit az arab világ hagyományai alakítják ki, a diskurzus már igazodik az európai születésű muzulmánok politikai felfogásához. így fontos feladat az adott ország politikai és társadalmi életébe való integráció, például a szavazólis­tákra való feliratkozás. így egyfajta „iszlám állampolgárság" kialakítása a cél, amely­ben az európai muzulmánok kiemelt tárgyalópartnerei az országos és helyi politikai szereplőknek, akikkel megvitatják a legkülönfélébb kérdéseket, például a rasszizmus vagy a külvárosi bűnözés problémáit. Ez egy olyan multikulturális modell, amelyben a résztvevők egyaránt lehetnek európaiak és muzulmánok. Például ezt az asszimilációs célt szolgálja az 1977-ben Dublinban elfogadott fatwa, amely az egyház által elismert esküvő feltételévé teszi a polgári házasságkötést. Az európai Muzulmán Testvériség szervezete tehát arra ösztönzi az Európában élő muzulmánokat, hogy aktív részesei legyenek az adott ország politikai, gazdasági és társadalmi életének, és iszlám etikájuk­nak megfelelően segítsék a társadalmi változásokat. Ám az a lelkesedés, amelyet a mozgalom az 1990-es években a forradalmi változás ígéretével kiváltott, a 2000-es évekre alábbhagyott, az élet minden területére kiterjedő vallásos megoldások, úgy tűnik, nem mindig állják meg a helyüket. Erről a sikerte­lenségről tanúskodnak az iszlám mozgalom kudarcai (Algéria, Tunézia, Egyiptom), az iszlám irányítás tapasztalatai (Irán, Szudán) és a fegyveres felkelésre tett kísérletek (Algéria, Egyiptom). Ezzel párhuzamosan az európai mozgalom sokat veszített „utó­pikus impulzusából", és ideológiája felhígult az európai realitások talaján. Képviselői a vallási forradalom lendületét elveszítve „szociáldemokratizálódtak", tevékenységük az utóbbi időben leginkább a muzulmán népesség érdekvédelmére korlátozódik. Ezt a lanyhulást tükrözi elméleti munkásságuk elszegényedése is: míg például Egyiptomban a Muzulmán Testvériség számos jelentős művet alkot és publikál, az európai szervezet­re ez nem jellemző. Ma már kevesebb értelmiségi csatlakozik hozzájuk, a muzulmán fiatalok nagy része is inkább más szervezetekbe lép be. Füsti Molnár Zsuzsa 2009. ősz 225

Next

/
Thumbnails
Contents