Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Réti György: Albert Rakipi: A gyenge államok és a biztonság (a biztonság kérdésének újragondolása a hidegháború utáni Balkánon)
Könyvekről A macedónok és albánok közötti ellentétek és bizalmatlanság biztonsági problémák forrása Macedóniában. 2001-ben csaknem polgárháborúba torkolló konfliktus tört ki a kormányerők és az albán Nemzeti Felszabadító Hadsereg között. A szerző ezt annak tulajdonítja, hogy a demokrácia egy soknemzetiségű államban felszabadítja az elnyomott kisebbségek változtatni akarását. A 2001-ben megkötött ohridi megállapodás azonban a demokrácia győzelmét hozta el a nacionalizmus felett, amikor megerősítette és megnövelte az albánok kulturális és nyelvhasználati lehetőségeit s szerepüket az állami intézményrendszerben. A macedóniai demokrácia javára szolgál, hogy az elmúlt években hatalomra került pártok együttműködésre törekedtek az albán kisebbség pártjaival. Az albán nemzetiségű miniszterek részvétele a különböző kormányokban csökkentette a két nemzetiség közötti feszültségeket. Rakipi szerint ez azonban csupán „kirakatpolitika'', mert „a macedón elit csak a kormányposztokat kész megosztani az albánokkal, nem magát az államot". Ezt mutatja, hogy az albánok parlamenti képviselete jelentősen létszámarányuk alatt marad. A macedóniai albán pártok ezért szorgalmazzák a „nemzeti partnerséget", amely megnövelné részvételüket a döntési folyamatokban. Összehasonlítva a két államot, Rakipi a fő különbséget abban látja, hogy amíg a sok- nemzetiségű Macedóniában az államépítő folyamat etnikai elvek alapján ment végbe, addig az albán nemzetállamban a pártok és a klánok voltak a meghatározók (139-157. o.). A könyv harmadik része a gyenge államok és a nemzetközi közösség viszonyával foglalkozik. A gyenge államok külpolitikájával foglalkozó fejezet egyetértőén idézi Jeanne Hey írását, miszerint a gyenge államok külpolitikájának fő céljai és feladatai: • az alacsony színvonalú részvétel a világpolitikában; • csak a legfontosabb külpolitikai célok megfogalmazása; • korlátozott részvétel az adott geopolitika térség együttműködésében; • a kül- és a gazdaságpolitika eszközeinek célirányos működtetése; • a katonai erő alkalmazásának megakadályozása; • felhívás a nemzetközi jog erkölcsi normáinak alkalmazására, csatlakozás a jogelvek megvalósítását célzó egyezményekhez és intézményekhez; • többnyire semleges politika követése; • támaszkodás egy-egy nagyhatalomra; • együttműködés a nemzetközi konfliktusok elkerülése érdekében; • korlátozott eszközeiknek a fizikai és politikai biztonság, valamint a túlélés biztosítására történő fordítása (162. o.). Rakipi Albánia példáján mutatja be, hogy mennyire fontos volt e kis és gyenge ország számára a megfelelő szövetséges keresése. Tirana a különböző időszakokban kereste egy-egy nála erősebb állam (Olaszország, Jugoszlávia, a Szovjetunió majd Kína) támogatását, ugyanakkor ezek az államok megpróbálták a kis albán szövetségest felhasználni a saját céljaik elérésére a Balkán rendkívül érzékeny térségében (163-169. o.). 2009. ősz 217
