Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Réti György: Albert Rakipi: A gyenge államok és a biztonság (a biztonság kérdésének újragondolása a hidegháború utáni Balkánon)
Könyvekről Az utolsó, 7. fejezet a nemzetközi közösség szerepét vizsgálja a gyenge államok vonatkozásában. Megállapítja, hogy az erősebb hatalmak és az általuk vezetett szervezetek elsősorban három okból avatkoznak be a gyenge államok ügyeibe: szétesésük megakadályozása, gazdasági érdekeik érvényesítése vagy humanitárius megfontolások céljával. A Balkán-félszigeten megfigyelhető különlegesen gyakori beavatkozásaik fő okai:- a félsziget labilis biztonságának erős kölcsönhatása van Európa és a világ biztonságára;- a balkáni államoknak nem sikerült létrehozniuk saját biztonsági rendszerüket;- maguk a balkáni államok is igényelték a nemzetközi segítséget (170-174. o.). Rakipi vizsgálja a Nemzetek Szövetsége, majd az ENSZ néhány beavatkozását is. Megállapítja, hogy „az ENSZ tapasztalata, hogy a fegyveres beavatkozások általában akkor sikeresek, amikor az összes hadban álló fél beleegyezésével történnek" - sajátos módon ezt éppen a nem ezt bizonyító koszovói beavatkozás rövid említése után teszi (179. o.). A Balkán és az európai biztonság összefüggéseit vizsgálva megállapítja, hogy e félsziget olyan pontja Európának, ahol a legjobban megmutatkoznak a gyenge államiság, valamint a belső és külső konfliktusok összefüggései. Ennek fényében vizsgálja Albánia, Bosznia, Koszóvó és Macedónia legutóbbi súlyos válságait. Az 1997-es albán válságról például önkritikusan megállapítja: „Az intézmények közötti állandó politika konfliktus az állam összeomlásához vezetett. A határok és a terület ellenőrzésének megszűnése lehetőséget teremtett a fegyver- és kábítószer-kereskedelem felvirágzására. Ezek a negatív jelenségek fenyegetést jelentettek a szomszédos államokra, és az európai biztonság szempontjából Albánia a bizonytalanságot exportálta a kontinens felé" (182. o.). Miután a nyugati demokráciák nem voltak képesek arra, hogy létrehozzák a biztonság balkáni alrendszerét, a beavatkozás mellett döntöttek, hogy elősegítsék a korábbi totalitárius rezsimek fokozatos átmenetét a liberális demokrácia felé. Az elsősorban a NATO és az Európai Unió vállalta szerep három fő megjelenési formája: • felvázolták e balkáni országoknak a demokratikus átalakulás vízióját; • aktív szerepet vállaltak a demokratikus állam kialakításának folyamatában; • szükség esetén fegyveres beavatkozást is vállaltak, ha a demokrácia végveszélybe került. A könyv elsősorban Albánia és Macedónia példáján mutatja be e hármas beavatkozás konkrét megjelenési formáit (180-201. o.). A szerző 2006 közepéig tekinti át a Balkán fontosabb eseményeit, majd megállapítja: „A liberális demokratikus rendszer még nem vált valósággá a Balkánon, de határozott lépések történtek ebbe az irányba." Persze ehhez szükség van a liberális demokrácia elveinek, mindenekelőtt az egyéni és kollektív szabadságjogoknak a betartására (203- 204. o.). Az EU a balkáni országok fejlődését célzó támogatási politikájában különös figyelmet szentel a feketegazdaság és a korrupció felszámolásának. 218 Külügyi Szemle
