Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: Tanácsadás a két világháború közötti magyar külpolitikában
Pritz Pál A színtelen (Kozma Miklós maliciózus megjegyzése szerint: fűrészporszerű) Darányi Kálmán kormányfősége alatt a magyar külpolitikában Kánya akarata szerint mentek a dolgok. Az akkoron már hetven év felé tartó „vén róka" mesterségében mindent tudott, vélelme szerint túlzottan is sokáig kellett mások akaratához alkalmazkodnia, ezért most nemhogy nem igényelte mások tanácsait, hanem (agglegény létére) kimondottan örömét lelte abban, ha munkatársait megkínozhatta. így mentek a dolgok a következő miniszterelnök, Imrédy Béla alatt is, egészen annak 1938 szeptemberében bekövetkezett pálfordulásáig. Bethlen István 1931-ben azért mondott le, mert érezte, hogy oly gyűlölethullám veszi körül, amely nem csupán őt, hanem rendszerét is elsodorhatja. Itt érdemes megemlíteni: ha a kortársak és az utókor méltányosan tárgyilagos, akkor a korszakot nem Horthyról, hanem Bethlenről nevezi el, hiszen a rendszert nemcsak ő építette ki és üzemeltette 1931-ig, de az (kisebb- nagyobb torzulások árán) egészen az 1944. márciusi német megszállásig fennmaradt. Történeti tény, hogy Gömbös Gyula kísérlete e rendszer alapvető átformálására nem járt sikerrel. Bethlen annak reményében költözött ki a - korszakban a mindenkori miniszterelnököknek szolgálati lakást is nyújtó - Sándor-palotából, hogy az indulatok csillapodásával újfent visszatérhet oda. A kívánsággondolkodás tehát e tekintetben - oly sok bukott és majdan megbukó politikushoz hasonlóan - őt is jellemezte. Bethlen e vágya nem teljesült ugyan, ám 1936-tól szürke eminenciásként, tanácsadóként nagyon sok döntésben részt vett. S szerepe messze nem egyéni alakítás volt. Szócsöve, képviselője azoknak a nagytőkés köröknek, akik komoly aggodalommal figyelték a náci Németország térnyerését, akik, bár szintén a területi revízió álláspontján voltak, mindent igyekeztek megtenni az angolszász hatalmakkal való jó kapcsolatok megőrzése érdekében. Ezért buktatják meg 1938 májusában Darányit, ültetik helyére Imrédy Bélát, majd vonják meg tőle is (pálfordulása okán) a bizalmat. Imrédy azonban néhány hónapig képes ellenállni, sőt azt is eléri, hogy a Berlin szemében mind nagyobb tüskét jelentő „vén madarat"1, Kánya Kálmánt kitessékelje a Dísz térről. Imrédytől 1939 februárjában sikerül megszabadulni, az utód Teleki Pál gróf lesz, aki alig két esztendővel később önkezétől bekövetkezett haláláig két külügyminiszterrel dolgozott. Először a Felvidékről elszármazott mágnástársával, a mérhetetlenül becsvágyó, tüdőbeteg2 Csáky István gróffal, Istivel, akinek közvetlen rövidséggel megmondhatta a véleményét. Csáky respektálta ugyan a nála jóval idősebb, tudósként is elsőrangú kormányfőt, ám alkati különbségük sok feszültségnek lett forrása. Tanácsra a külügyminiszter nem tartott különösebben igényt, ám a kormányfő már csak tudósi természetéből következően is természetesnek vette a csapatban gondolkodást. Egy adott pontig becsülte a másként gondolkodók véleményét, s az továbbgondolkodásra késztette, míg Csáky felfelé nehezen viselte a lobbanékony természetétől eltérő kormányfő sok tépelődésre hajlamos alkatát, lefelé pedig nem munkatársakat, inkább csak végrehajtókat látott tisztviselőiben. 190 Külügyi Szemle
