Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Variációk konfliktuskezelésre Vogel, az SPD elnöke és a Kohl-kormány sajtóügyekért felelős tárca nélküli minisztere Hans Klein is.6 Az egymástól homlokegyenesen eltérő felfogást képviselő nyugatnémet politikai erők egyetértettek abban is, hogy a válság hosszú távú megoldása érdekében az NDK-n belülről kell kikényszeríteni a változásokat.7 Ez utóbbira a nemzetközi környezet is alkalmas hátteret kínált. A nyitott határok és az akadálymentes áttelepülés lehetősége a reformokat kikényszerítő akarat és főleg erő elsorvadásához vezethetett. Megoldást nem a nemzetközi és német-német feszültség fokozása, hanem éppen ellenkezőleg, a keletnémet reformfolyamatok katalizálása kínált. Ennek lehetséges sikerére éppen Magyarország példáját hozhatta fel a bonni vezetés. A fentiek miatt a menekültlavina lefékezésének kérdésében érdekazonosság állt fenn Kelet-Berlin és Bonn között. A budapesti nyugatnémet képviselet vezetése ezért többször határozottan kérte a Külügyminisztériumot, hasson oda, hogy a veszélytelen és komplikációmentes magyarországi határátlépésről Kelet-Németországban terjengő hamis információkat korrigálják, és tartsák távol a meggondolatlan próbálkozásoktól a Nyugatra menekülni szándékozókat.8 Bonni diplomaták igyekeztek elővigyázatosságra inteni, nehogy a menekülők fél lábbal már Nyugaton érezzék magukat Magyarországon. Jelentéseikben figyelmeztettek arra, hogy az ellenőrzés a nyugati határszakaszon egyáltalán nem szűnt meg, a határsértőknek továbbra is szembe kell nézniük a hatóságok fellépésével. Sőt a magyar szervek - a vasfüggöny bontásával párhuzamosan - egyre szigorúbb kontrollt vezetettek be az ország belsejében.9 A külügyi tárca beosztottjai javasolták a sajtó befolyásolását, illetve azt, hogy a híreket háttérbeszélgetések segítségével árnyalják, és pontosítsák a kivándorlással és a magyarországi bel- és külpolitikával kapcsolatban kialakult képet. Kívánatosnak tartották egyúttal, hogy az elektronikus és az írott sajtóban ne foglaljanak el nagy helyet a követségi menekültekről szóló hírek.10 A magyar fél által folytatott gyakorlat, mint azt a bonni külügyi vezetők - főleg egymás között - többször jelezték, ellentétben állt a nyíltan hangoztatott politikai deklarációkkal. A demokratizálás és politikai nyitás üzenete olyan hívószavakból állt, amelyeket egyelőre még csak idézőjelek között lehetett használni Magyarországon. Az ebből adódó ellentmondás óhatatlanul csalódást okozott az idesereglő, jogállamhoz méltó bánásmódban reménykedő emberekben.11 A bonni külügyminisztérium belső megbeszélésén mindenesetre úgy döntöttek, berendelik a magyar nagykövetet, hogy kifejezésre juttassák, milyen következetlenség mutatkozik a sajtóban olvasható állapotok és a valóságos határhelyzet között. Szerintük a Magyarország által közvetített kép alkalmas arra, hogy keletnémetekben irreális várakozásokat keltsen.12 A magyar kormány rendkívül óvatosnak mutatkozott, és megpróbálta minimalizálni a rá háruló felelősséget a probléma megoldásában. A német tárgyalópartnerek előtt a magyar fél képviselői mindent elkövetettek, hogy valamiféle neutrális álláspontot sikerüljön érvényre juttatniuk. A kényes egyensúlyozás közepette mégsem volt nehéz felismerni, hogy a magyar kormány elsősorban az NSZK nézőpontjának megfelelő 2009. ősz 161
