Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Tóth Imre megoldásban érdekelt. Augusztus 21-én Kovács László külügyi államtitkár a Bundestag képviselőjét igyekezett meggyőzni arról, hogy Magyarország kívül áll a menekültprobléma megoldásán. Hangsúlyozta, hogy állampolgárainak kiengedése az NDK, az érkezők befogadása pedig az NSZK ügye. Magyarország úgy szeretné az ügyet rendezni, hogy kapcsolatai egyik német állammal se romoljanak meg, ami nem könnyű, hiszen Kelet-Berlin csak a saját szája íze szerinti megoldást tartja elfogadhatónak. Kovács felvetette - amit már egyes ENSZ-megbízottak előtt korábban szóba hoztak -, hogy a magyar szervek esetleg szemet hunynának a keletnémetek határátlépési kísérletei fölött. Azt is hozzátette azonban, hogy ez a módszer - noha több szempontból praktikusnak látszik - nem tekinthető megnyugtató megoldásnak, hiszen az ellenőrzés nélküli, nyitott határok fenntartását egyetlen ország sem engedheti meg magának. A helyzetet azonnal kihasználnák például a kábítószer-kereskedelem szereplői, illetve más szocialista országok állampolgárai.13 A probléma megoldása azonban egyre sürgetőbbé vált. Közeledett a nyári szabadságolások vége, és nagy kérdés volt, hogy az addig Magyarországon vakációzó NDK- családok közül mennyien válnak menekültté egyik napról a másikra, ahogy a nyaralás véget ér. Az ősz beköszöntével és az időjárás várható rosszabbra fordulásával ráadásul egyre kevésbé volt elodázható, hogy a helyzet nyitját megtalálják. Ehhez pedig a végső kulcs a menekültek kiengedése, a határ megnyitása volt. A határsorompó felnyitásának lehetősége a legkevésbé a Német Demokratikus Köztársaság vezetésének volt megnyugtató, mivel számára az ország stabilitásának és az állami presztízs maradékainak megőrzése volt a tét. A keletnémet fővárosban ennek érdekében a legkülönfélébb adminisztratív korlátozások bevezetését fontolgatták, ezek közé tartoztak a Magyarországra történő beutazásokkal kapcsolatos megszorítások is. Az NDK budapesti nagykövete, Gerd Vehres az állam alapításának 40. évfordulója alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen újságírói kérdésre válaszolva légből kapottnak minősítette a szigorításokkal kapcsolatos híreszteléseket.14 Az esetleges törvénymódosítást cáfoló nyilatkozatokból mindazonáltal nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, tekintettel arra, hogy akadályokat egyszerű adminisztratív eszközök igénybevételével is lehetett állítani. Bevált módszernek számított az utazások korlátozása a belügyminisztériumi engedély visszatartásával,15 az ügyintézés lassításával, illetve arra hivatkozva, hogy kimerült a rendelkezésre álló forinttartalék.16 A kelet-berlini külügyminisztérium konzuli ügyek főosztályának vezetője, J. Vogl fel is hívta a figyelmet arra, hogy az NDK- állampolgárok magyarországi utazásait nem lehet az eddigi keretek között tartani, mivel Magyarország nem tartja be a rá nézve kötelező kétoldalú megállapodásokat.17 Az utazási lehetőségek korlátozásától a keletnémet állambiztonsági szervek is óvtak. Úgy vélték ugyanis, hogy a restriktiv intézkedések az „ellenséges nyugatnémet erők" malmára hajtanák a vizet, mivel ezek révén számottevően nőne a belső nyomás az NDK-n belül. A kényszerű otthonmaradásra ítélt lakosság ugyanis növekvő erővel kö162 Külügyi Szemle
