Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Rada Péter: Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat
Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat? telt jelöli. Tehát az egység abban a bizalomban jelenik meg, amely a részvételt biztosító intézményekkel szemben fennáll. A modern világban az identitások nem kizárólagos jellegűek, ezért elképzelhető, hogy a hagyományos értelemben használt nemzeti identitáson felül, kívül kialakul egyfajta összetartó lojalitás az állami intézmények irányába is, hiszen az állam az, amely védelmet adhat a saját identitás megőrzésére. Az intézmények legfontosabb feladata, hogy tudatosítsa a társadalom tagjaiban jogaikat és kötelezettségeiket, vagyis az állam fenntartható működése szempontjából fontos és az egyes emberekre rótt feladatokat. Ha az állam intézményei olyan formában képesek allokálni a feladatokat, hogy az emberek képesek azokat ellátni, és nem nyilvánul meg erős igény az intézmények megszüntetése és átalakítása irányába, akkor az képes megerősíteni az államot. Ellenkező esetben viszont a bukásához járulhat hozzá a társadalmi kohézió hiánya. Vagyis léteznie kell a bizalomnak a társadalmon belül az állami intézmények irányában. A bizalom forrása pedig ilyen értelemben nem más, mint az igazságos intézmények, azaz a közös igazságosság koncepciója tartja össze a közösséget.69 Pont ez magyarázhatja a német és a japán államépítés sikerét, mert olyan társadalmak jelentették hozzá az alapot, amelyek bíztak az új, illetve megreformált intézményekben. A külső hatalom nem képes az egész társadalom összefoltozására, ezért csak pár kulcsterületre, mint például a civil társadalom kiépítése kell koncentrálnia. A nemzeti integrációs folyamatot elő lehet segíteni a fizikai infrastruktúra fejlesztésével is. A kommunikációs és közlekedési hálózatok fejlesztése elősegíti a lakosság mobilitását, továbbá az indusztrializáció és urbanizáció elősegíti a különböző identitású csoportok keveredését és egymás iránti toleranciájának növekedését. Nehéz megítélni, hogy a jövőben milyen sikerrel járhatnak a „nemzetépítők", mivel az eddigi tapasztalatok inkább csak arra utalnak, hogy mit nem szabad tenni, de azt nem mutatják meg pontosan, hogyan kell egy nemzetépítési folyamatot kivitelezni. A világpolitikai napirendnek megfelelően ezen utóbbi szektor az, amely megfelelő, de néha túlzott súlyt kap az államépítési kísérletekben. Számtalan nem kormányzati szervezet létezik a világban, amelyeknek mérhetetlen mennyiségű és egymással finoman szólva sem összehangolt finanszírozási forrás áll rendelkezésükre, hogy a helyi civil társadalmak fejlesztésén keresztül hozzájáruljanak a demokratikus értékek és technikák globális terjedéséhez. A civil társadalom működésének vagy éppen kudarcának helyi dinamikája gyakran ismeretlen az államépítésben résztvevők előtt. Ma már igen sokan felismerték viszont, hogy a civil társadalom fejlesztése nem cél, hanem eszköz egy demokratikusabb állami struktúra kialakítása felé vezető úton. Tehát nem a civilszervezetek, illetve általában a társadalom és ezen szervezetek közötti kapcsolatokra kell koncentrálni, hanem a társadalom és az állam között kialakítható intézményes csatornákra, amelyeknek természetesen a civilszervezetek a legfontosabb mozgatói.70 2009. tavasz 63
