Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - EURÓPA - Király Gyöngyi: Balti régió: a kisállami projekt
Király Gyöngyi Rögtön adódik a területi elnevezés, mi a Baltikum. Bojtár Endre maga is kijelenti, hogy a Baltikum jelentése gyakran zavaros, de egyaránt jelent földrajzi, nyelvészeti, etnikai és politikai egységeket. Itt a legszélesebb értelemben használom a Baltikum elnevezést azon országok kapcsán, amelyek a Balti-tenger mentén helyezkednek el, bár azt majd a kutatási eredmények döntik el, hogyan alkalmazható ez a jelenlegi helyzetre.22 A régióság nyomait keresve megtaláljuk a középkorban a Hanza Szövetséget, amelynek tipikus városai ott vannak végig a Balti-tenger partján, mint például Gdansk, Tallinn, Riga, miközben a betelepülő német polgárság nagy befolyásra tett szert a terület életében. A tenger északi partján a 14. és 15. században ott találjuk az úgynevezett Kalmár Uniót, amely Svédország, Dánia és Norvégia perszonáluniója volt. Svédország a harmincéves háború után nyert befolyást finn, észt és lett területek fölött, amit a napóleoni háborúkig megtartott, és amit Észtországban ma is a svéd aranykornak hívnak. A 20. századig tehát elsősorban a kereskedelem, a Hanza Szövetség volt az, amely összekötötte, és egységesítette (lásd a Hanza-városok építészete) a part menti területeket. Egyesítő erőként léphetett volna fel egy erős Lengyelország vagy Litvánia is, de esélyeiket felülírta az orosz terjeszkedés, amelynél a Balti-tenger inkább csak egy nyugati ablak lehetett a hatalmas országon. A 19. században a Balti-tenger körül is megjelent a nemzeti ébredés, és a születő nemzetek gyakran az oroszokkal vagy a német polgársággal szemben határozták meg magukat. Az első világháború után jelentősen megváltozott a Balti-tenger környezete. Svédország elvesztette Norvégiát, Dánia Schleswig-Holsten elvesztése óta nem változott, Finnország megjelent mint önálló állam, Oroszország területeket vesztett, és el is szi- getelődött, Lengyelország újra megjelent, csakúgy, mint Litvánia, Németország meggyengült, és először jelentek meg a térképen Észtország és Lettország. Újfajta politikai környezet körvonalazódott, ráadásul a hagyományos nagyhatalmak meggyengültek, és inkább befelé figyeltek, miközben az új államok a helyüket keresték. Svédország, Norvégia és Dánia a semlegességet választotta. Finnországnak szoros kötelékei voltak Svédországgal, de ekkoriban szoros kapcsolatot épített ki az észtekkel és a másik két kis balti állammal is. Az új államok is a semlegességet választották, miközben föl kellett építeni államaikat, és persze a kooperáció ötlete is megjelent mind a kis balti államok, mind szélesebb balti-tengeri viszonylatban is. A párizsi békekonferencián is fölvetődött a Balti Liga ötlete, amely három részből állt volna: Skandinávia (Svédország, Norvégia, Dánia), Balti Kelet (Finnország, Észtország, Lettország), Balti Dél (Lengyelország, Litvánia); az ötlet azonban Lengyelország és Litvánia konfliktusa miatt kútba esett. A fejlődési irány sokkal inkább a kétoldalú szerződéseknek kedvezett, mintsem a regionális szerveződéseknek, mindenki be akarta magát biztosítani a Szovjetunióval és/ vagy a Német Birodalommal kötött szerződés révén. Az 1930-as évekre nyilvánvalóvá vált a terület instabilitása a két nagyhatalom között Erre válaszul azonban csak 1934114 Külügyi Szemle
