Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Csicsmann László: A civilizáció-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban
A civilizációs-kulturális tényező szerepe a 21. századi államépítési folyamatban A globalizációs folyamat révén három tényező nemzetközi elterjedése járult hozzá az állam nemzetközi kapcsolatokban megnyilvánuló primátusához. A világ territorializálása Nyugat-Európában a feudális struktúrák és a rurális társadalom felszámolásához vezetett. Az államok létrejöttével egyidejűleg meghonosodott a nyugati jog fogalma. A harmadik tényezőként azon egyetemes normák és játékszabályok elterjedését említhetjük, amelyek szabályozzák az államok magatartását a nemzetközi rendszerben.7 A modernizációs elmélet Latham szerint négy feltételezésre épült: 1. a tradicionális és modern társadalmak között éles dichotómia van; 2. a gazdasági, politikai és társadalmi változások integráltak és függetlenek; 3. Az államiság kialakulása egyenes vonal mentén azonos módon történik; 4. A fejlődő társadalmak haladását a modern társadalmakkal való találkozás felgyorsítja.8 A modernizációs elmélet tehát az államiság Európán kívüli létrejöttétől várta a premodern struktúrák felszámolását és egy olyan univerzális nyelv kialakulását, amely az államok köré szerveződik. A teória szerint csak a nyugati állammodell alkalmazása képes kivezetni a harmadik világ társadalmait az elmaradottságból. A nyugati és keleti világ közötti kulturális különbségek a modernizációs elmélet szerint hosszú távon eltűnnek, a világ a nyugati normáknak megfelelően univerzálódik. Hogyan működött az elmélet a gyakorlatban? A hidegháborús légkörben az Egyesült Államok vált a modernizációs elmélet gyakorlatba való átültetőjévé. Az Egyesült Államok a kétpólusú világrend alatt évtizedenként általában egy katonai intervenciót hajtott végre, amelyek közül néhány esetben a feladatok államépítő misszióvá terebélyesedtek.9 A 20. században a harmadik világban úgynevezett importált államiságról beszélhetünk, vagyis a volt gyarmatok irányítói a haladás érdekében formálisan lemásolták a több évszázad alatt, szervesen kialakult európai intézményi-jogi struktúrát, annak esszenciája nélkül.10 A 20. században a dekolonizáció eredményeként az egész világ a szekuláris nemzetállam logikája mentén szerveződött. A szekuláris nemzetállam azonban az Európán kívüli térségek jelentős részében idegenként hatott, a nyugatosításra épülő modernizációs stratégia (a premisszák miatt) nem támaszkodott a helyi kulturális hagyományokra és a történelmi kontextusra. A létrejött államok többsége számos esetben mindenféle kulturális alapot nélkülözött. Szaúd-Arábia például az A1 Szaúd család nevéről kapta a nevét, míg Kongót a folyóról, Pakisztánt az iszlám vallásról, Libanont a hegyről stb. nevezték el. A területiség elvének alkalmazásával olyan népeket formáltak egy közösségé, amelyek életvitelét teljesen más mechanizmusok irányították a történelemben. Kétségtelen tény, hogy a dekolonizáció következtében kialakult Európán kívüli államközpontú rendszer a hidegháborús évtizedek alatt rendkívül stabilan működött. Az európai hatalmak által vonalzóval kijelölt határok - mesterségességük ellenére - fennmaradtak. A kétpólusú világrend idején nem volt jellemző, hogy a harmadik világban megszűnjenek az államok, vagy újak alakuljanak ki. Az évtizedek alatt pedig 2009. tavasz 5
