Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások megszólítania, akik elutasították a nagykoalíciót, illetve akik a gazdaság- és pénzügy- politika kiigazításában és a szociális piacgazdaságnak elsősorban a piaci elemeiben bíznak. Választói közül 1,1 millióan 2005-ben még a CDU-t, most a leendő berlini koalíció liberális szárnyát támogatták. A jobbközép fordulattal a választók azt üzenték, hogy a pénzügyi és gazdasági válság közepette nem a kísérletezést és a nagykoalíciós kormányzással együtt járó bizonytalanságot, hanem - a lehetőségekhez képest - inkább valami biztosat kívánnak. Merkel az adenaueri korszak választási kampányelemeit alkalmazta, legfőképp azt a módszert, amely a nehéz időkben kizárja a kísérletezés lehetőségét. A CDU/CSU-választók fele a kancellárban látta azt a személyt, aki Németországot kivezetheti a válságból, és egy mannheimi kutatócsoport vizsgálata szerint 1990 óta neki volt a legnagyobb tekintélye. A jobbközép győzelem ugyanakkor a föderális berendezkedésű Németországban nem volt meglepő, hiszen a nyolcvankétmillió lakosú ország hat legfontosabb tartományában - Bajorországban, Baden-Württembergben, Hessenben, Eszak-Rajna Vesztfáliában, Alsó-Szászországban és az új tartománynak számító Szászországban - a fekete-sárga koalíciók már hatalmon voltak, és bizonyították a szükséges kormányzási tudást.51 A szociáldemokrácia vége? Demokrácia baloldali néppárt nélkül? A német történelem legrégebbi és egyik legnagyobb politikai ereje, a Szociáldemokrata Párt hatalmas jéghegyként olvad; újabb és újabb részek szakadnak le róla, s a közvélemény-kutató intézetek már jóval a 2009-es választások előtt jelezték, hogy a párt választói bázisa tartósan harminc százalék alatt van. Míg az 1970-es években több mint egymillió, 2008-ban már csak ötszázezer tagja volt. A fogyást nem az Agenda 2010 váltotta ki, ám a tendenciáit mindenképpen gyorsította. 1990 és 2002 között - nem számítva a parlamenti választások éveit - évente tagjainak 2,9 százalékát veszítette el átlagban, ám a programcsomag elfogadása óta ez a szám 5,5, százalék. Az ifjabb generációk közül kevesen csatlakoznak hozzá, pedig még 1990-ben is viszonylag a fiatalok pártja volt: a tagok 10,2 százaléka volt huszonkilenc év alatti, 24,6 százalékuk hatvan év feletti, ám 2007-ben már 46,7 százalék tartozott a legidősebb és csak 5,8 százalék a legfiatalabb korosztályhoz. A párt elöregedése a fiatal szociáldemokraták (Jusos) számán is lemérhető: 1974-ben még háromszázezren, 2008-ban már csak ötvenezren voltak. Az 1980-as évek végéig az SPD képes volt még arra, hogy a parlamenti választásokon a szakszervezetek szervezett munkásainak csaknem nyolcvan százalékát integrálja. 2005-ben ez a szám csupán negyvenegy százalék volt. Az Agenda 2010 reformcsomag elfogadása után az SPD és a szervezett munkásság, illetve a párt és a szakszervezetek közötti kapcsolatok jelentősen meggyengültek.52 2009. ősz 79
