Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
Kiss ]. László Ha a német választási eredményeket nemzetközi összefüggésekbe helyezzük, akkor az SDP 11,2 százalékos vesztesége nem elszigetelt és nem egyedülálló jelenség. A baloldal eredményei egész Európában negatív trendről tanúskodnak.53 A német parlamenti választások napján az osztrák szocialista párt a felső-ausztriai tartományi választásokon szavazatai 13,4 százalékát veszítette el. Az EP-választások legnagyobb vesztesei ugyancsak a szocialista pártok voltak: az új európai parlamentben a képviselők csupán egynegyede tartozik a szociáldemokrata frakcióhoz. Veszteségeik a nagy tagországokban drámai méreteket öltöttek. Az SPD 20,8 százalékával a szövetségi köztársaság megalapítása óta a legrosszabb eredményét érte el. Franciaországban Martiné Aubrey szocialistái alig erősebbek (16,5 százalék), mint a Zöldek (16,3 százalék). Nagy-Britanniában a Munkáspárt 15,7 százaléka már csak a harmadik helyre volt elég az euroszkeptikus konzervatívok (27,6 százalék) és a Függetlenségi Párt (UKIP) mögött (16,5 százalék). Csupán Olaszországban tudta gyarapítani szavazatait a balközép, itt is csak 2,8 százalékkal (26,1 százalék).54 Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a szociáldemokraták meggyengülése csak a politikai inga szokásos kilengése, csupán periodical disease, Alain Touraine szavaival élve: malaise periodique, avagy ahogyan Ralf Dahrendorf fogalmaz, magának a „szociáldemokrata évszázadnak a vége" az OECD-államok világában. Dahrendorf 1983-ban arról írt, hogy a szociáldemokrácia legfontosabb céljait elérte, és a keresztény-konzervatív pártok is arra kényszerültek, hogy lényegében az ő politikájukat folytassák. A szerző úgy vélte, a század végére a szociáldemokrácia úgy szűnik meg, hogy mindenki szociáldemokratává válik, s ahogy a nagy néppártok közötti ideológiai különbségek csökkennek, a programok kicserélhetővé válnak. Touraine e tézishez kapcsolódva ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy a növekedés, igazságosság, internacionalizmus, ráció és nemzet elemekből összeállt s alapvetően az ipari társadalmat tükröző szociáldemokrata politikamodell az elmúlt fél évszázadban az egész világon elterjedt és dominánssá vált, ám a globalizálódás korában elveszti érvényességét.53 Számos német elemző az 1998. évi parlamenti választásokat és a pártelnök Schröder leköszönését követően az SPD kimerülését diagnosztizálta, és azt hangsúlyozta, hogy a „szociáldemokrata évszázad végével" a hagyományos formájában - a politikai és kulturális hegemónia megszerzésének képességével rendelkező, reformista néppártként - az SPD-nek is vége.56 Latin-Amerika „petroszocialistái" aligha játszanak szerepet a szociáldemokrácia jövőjében: hatalmuk az olajból és nem az ideológiából származik. Dahrendorf a blairi modell sikerét tapasztalva sem adta fel tézisét. Arra utalt, hogy ha ma a szociáldemokrata pártok választásokat nyernek, akkor azt - ahogy az 1990-es években Európa-szerte - annak köszönhetik, hogy már teljesen más politikát folytatnak, mint amellyel valamikor szociáldemokrataként választásokat nyertek.57 Az új évszázad első évtizedének végén a pénzügyi és gazdasági válság következményei Németországban is a társadalompolitika és a belpolitikai stabilitás új napirendjeit állítják a középpontba, amelyek - az új munkahelyek megteremtésétől a gazdasági 80 Külügyi Szemle
