Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
Kiss J. László ziai háború sem okozott nagyobb károkat. A Kína-politikában csupán a dalai láma kérdése jelentett némi problémát. A transzatlanti kapcsolatok alakításában a kormány konzervatív szárnya, s személyesen Angela Merkel kancellár ragadta magához a kezdeményezést. Az iraki háború iránti német elkötelezettség lényegesen nem növekedett, ám a német-amerikai viszony javításában Merkel tevékenysége igen eredményes volt. ANATO-reform kérdésében a nagykoalíció nem dolgozott ki olyan terveket, amelyek a biztonságpolitikai kihívásoknak megfeleltek volna. A NATO kibővítésének ügyében - elsősorban Ukrajna és Grúzia esetében - a lehetséges következményekre való tekintettel Berlin pragmatikus és tartózkodó álláspontot foglalt el, amely valójában sohasem volt egyértelmű és következetes. A sikeres német elnökség ellenére a nagykoalíció EU- politikája kevésbé volt látványos. A külpolitika civil elemeivel összekapcsolódó válságmegelőzés koncepciója ugyanakkor továbbfejlődött, és átkerült a gyakorlatba is. A millenniumi célok megvalósításában a fejlesztési politika valóságos súlypontjainak kialakítása kevésbé volt felismerhető, viszont a - szociáldemokrata-zöld kormányzati időszakból származó - korlátozó feltételek ellenére Németország ma is a világ harmadik legnagyobb fegyverexportáló országa. A Bundeswehr a nemzetközi tevékenységéhez szükséges katonai képességek fejlesztésére összpontosított, s megnövekedett az ilyen akciókban részt vevő német katonák száma. A pártok választási programja - a Baloldal kivételével - a külpolitikai alapkérdésekben nagyfokú összhangot mutat. Egyikük részéről sem fogalmazódott meg a fordulat szükségessége, és egyetértenek az EU-integráció folytatásában. A Baloldal viszont ezt a folyamatot a lisszaboni reformszerződés nélkül képzeli el. Valamennyi párt hangsúlyozza, hogy az Európai Unió a globalizálódási folyamat politikai szabályozásának eszköze. A Baloldal eltérő szemlélete a közös kül- és biztonságpolitika (CFSP) és az Európai Biztonsági és Védelmi Politika (ESDP) esetében is megfigyelhető. Míg a politika főárama egy átfogó biztonságfelfogásból és a katonai eszközöket is magában foglaló, integrált cselekvésből indul ki, addig ők a katonai tényezők szerepét egyértelműen elutasítják. Szerintük az SPD és a Zöldek a német külpolitikát militarizálták, és egyre inkább a tőkeérdekek érvényesítésére használják fel. Úgy vélik, a Jugoszlávia elleni támadó háború óta a szövetségi köztársaság aktívan részt vesz a nemzetközi jogot sértő cselekményekben, jóllehet, a német külpolitikának békepolitikának kell lennie. A valóságban Németország külpolitikája egy energia- és nyersanyag-biztosító politika jellegét öltötte.31 A német pártok viszonya az Európai Unióhoz Az EU-bővülés kérdésében az uniópártok különösen szkeptikusak. Programjaik szerint a tizenkét új állam felvételét (és Horvátország taggá nyilvánítását) követően az unió bővítési folyamatában egy konszolidációs szakaszra van szükség annak érdekében, hogy az EU identitása és intézményei megerősödjenek. A belépés távlatával rendelkező államok esetén az unió felvevő képességére éppúgy tekintettel kell lenni, mint a jelölt or70 Külügyi Szemle
