Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások állandósul, és ha semmi nem változik, Kelet-Németország továbbra is a nyugati tartományoktól függő régió - Helmut Schmidt szavaival élve: egy „maffia nélküli, mérsékelt Mezzogiorno" - marad. A Baloldal és a történelmi pártok viszonya Ahogy láttuk, a felsorolt problémák kedvező táptalajul szolgáltak a nyugati szociáldemokrata és a keleti posztkommunista elemekből összetevődő, új baloldali pártnak. Az időközi tartományi választások jelezték, hogy a Die Linke tartós politikai szereplővé vált az egész ország politikai térképén: sorozatosan utasította maga mögé az SPD-t a történelmileg a német szociáldemokrácia legnagyobb központjainak számító keletnémet tartományokban. Választói bázisa nagy változáson ment keresztül a PDS-hez képest: az NDK egykori politikai osztályából származó támogatói mellett a modernizáció veszteseiből és a társadalom peremére sodródott csoportokból mindkét országrészben sikerült jelentős szavazói tábort verbuválnia. Híveinek mintegy 46 százaléka a munkavállalók - különösen fenyegetett - középrétegeiből és a kritikus értelmiség egy részéből származik; azokból, akiknek az új német tartományokhoz (az NDK-időkig is visszanyúlóan) sajátos kötődésük van.16 A Baloldal igazi programmal nem rendelkezik, de a PDS és a WASG egyesüléséhez vezető dortmundi kongresszuson bizonyos sarokpontokat megfogalmaztak. A párt a kapitalizmus meghaladását és a szociálisan megreformált piacgazdaságot tűzte ki célul. Gazdaság- és pénzügypolitikájában a keynesianizmus17 mellett kötelezte el magát; így a kereslet ciklikus ingadozása esetén a jegybank által meghatározott - és adott esetben az anticiklikusan érvényesülő - pénzpolitikának ad elsőbbséget a teljes foglalkoztatás és a gazdasági növekedés megteremtése érdekében. Bérpolitikájában a termelékenység éves növekedése mellett a fizetések és a bérek, valamint az Európai Központi Bank inflációs rátájának növelését, továbbá az országos bérmegállapodások rendszerének kialakítását támogatja. A nagyvállalatok megadóztatása, a vagyonadó ismételt bevezetése és nagyobb örökség esetén az örökösödési adó emelése mellett foglal állást. A jövedelemadó területén a közepes és alacsony jövedelműek tehermentesítését célzó lineáris adózás bevezetése mellett száll síkra. Követeli a leggazdagabbak megadóztatását, a legmagasabb adótétel ötven százalékra vagy annál magasabbra emelését, melynek megvalósítása a még Schröder által bevezetett 2000. évi adóreform végét jelentené. Követelései közül az egyik legfontosabb az Agenda 2010 címen bevezetett szociáldemokrata reformcsomag - és annak részeként a Hartz IV. - visszavonása.18 Elutasítja a nyugdíjkorhatár 65 év felettire emelését, helyette a korábbi, rugalmas visszavonulás lehetőségét támogatja. Mindazonáltal a pártnak a politikai-parlamenti térben történő pontos önmeghatározása még várat magára. A 2009. évi parlamenti választások után ez a feladat meg- kerülhetetlenné válik. Kérdés, hogy a Baloldal a pragmatikus-realista politika vagy alapvetően a konfrontativ ellenzéki szerep képviselője lesz-e, s ez meghatározza majd 2009. ősz 63
