Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
Kiss /. László Az egységes németországi politika egyik legfontosabb programjának, az Aufbau Osfnak (Kelet felépítése) a célnormatívája értelmében a volt NDK-területek önfenntartó gazdasági növekedésének feltételeit kell megteremteni annak érdekében, hogy transzferfüggőségük és munkanélküliségük magas aránya megszüntethető legyen. A programot az adott tartományi kormányoknak kell egyeztetniük. A központi kormánytól és a nyugati tartományoktól pénzügyi eszközöket kapnak hozzá a Német Egység Alapjából, a két szolidaritási paktum irányelveinek megfelelően.12 A szakértők véleménye szerint ez az összeg éves szinten eléri a nyugatnémet bruttó hazai termék négy (a keletnémetének harminc) százalékát; ez azt jelenti, hogy évente nettó nyolcvanmilliárd euró áramlik az új német tartományokba. 1990 és 2009 között az egyesülés költségei elérték a nettó 1600 milliárd eurót.13 A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) 2009. évi tanulmánya elismeri, hogy az 1990- es évek kezdetén az ország két része között jelentős kiegyenlítődés zajlott le, de hozzáteszi, hogy az évtized második felében már lassulásnak indult a felzárkózási folyamat. Az új évezredben pedig előbb a stagnálás jelei mutatkoztak, s végül a helyzet teljesen megfordult: 2008-ban a régi és az új tartományok közötti jövedelmi viszonyokat jelképező olló újra szélesebbre nyílt, jóllehet minden kormány célja az életkörülményeik közelítése volt. A gazdaságkutató intézet véleménye szerint az önfenntartó gazdasági fellendülés hiányában a keleti tartományok transzferfüggősége a következő két évtizedben is megmarad, hiszen annak nagy része a szociális juttatások - nyugdíj, munkanélküliek támogatása és egészségügyi ellátás stb. -azonos szinten tartása érdekében nélkülözhetetlen, s ez az egész Németországra vonatkozó törvényi szabályozásuknak is megfelel.14 Az új német tartományoknak a lakosság csökkenésének és elöregedésének problémájával is szembe kell nézniük: az elvándorlás és az alacsony születésszám következtében lélekszámúk 1990 óta mintegy kétmillióval csökkent. Ugyanakkor a szövetségi köztársaság mindkét részében egyre szélesebbre nyílt az olló a szegények és a gazdagok között. 1990-ben, röviddel az NDK összeomlása után az új tartományokban az egyenlőtlenség még meglehetősen csekély volt. Időközben azonban kialakultak a kapitalista társadalmakra jellemző, klasszikus jövedelmi csoportok. Ma a reáljövedelem megoszlása fokozatosan a nyugati tendenciákhoz idomul, de jelentős szubjektív különbségekkel. A keletnémetek többsége előszeretettel sorolja magát a munkásosztályhoz, bár tényleges jövedelmi viszonyaiknak ez nem felel meg. A szakértők az esetükben piramis alakú rétegződésről beszélnek, míg a nyugatnémetek önbesorolása inkább hagyma formájú, ami inkább a középosztály-társadalmakra jellemző.15 Mindezek alapján az új német tartományok integrációját meglehetősen ellentmondásosan ítélik meg. A külföldi értékelések pozitívabbak. A jövőre vonatkozóan a skála igen tág: a pozitív megítéléstől egészen az olyan félelmekig, hogy a két országrész közötti gazdasági aszimmetria a tetemes pénzügyi támogatások miatt és azok ellenére 62 Külügyi Szemle
