Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Peisch Sándor: "Soha nem felejtjük el nektek...". A magyar-német kapcsolatok az elmúlt két évtizedben
Peisch Sándor való kapcsolatépítésben. Jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy utóbbiak számára Magyarország nem jelent prioritást, pontosabban nem úgy fontos, mint a déli tartományoknak, de meggyőződésem szerint nem fogadható el az a korábbi nézet, miszerint a „Weißwurstäquatortol" (a „fehérkolbász-egyenlítőtől", azaz a bajor-hesseni-türingiai határtól) északra nekünk nincs keresnivalónk. A tartományi kapcsolatok intézményei a vegyes bizottságok, fórumok. Ilyenek működnek bajor, baden-württembergi, szász, hesseni, türingiai és észak-rajna-vesztfáliai relációban is. Ezek működése persze nem egyformán sikeres. Vannak olyan területek, amelyek megújítása, a kor követelményeihez (no meg a pénzügyi feltételekhez) való igazítása elkerülhetetlen. Ma hazánk és az egyesült Németország - amint Helmut Kohl fogalmazott - békében és barátságban él együtt az Európa-házban. A NATO és az EU tagjaként nemcsak azonos értékközösséghez, hanem ugyanazon szövetségi rendszerhez is tartozunk. A közös célok érdekében vállvetve küzdünk. Az erős Európa mindkettőnk érdeke. Ezért is támogatta hazánk a német EU-elnökséget 2007 első felében. Jó példa erre Afganisztán is, ahol a magyar vezetésű PRT a németek által irányított régióban tevékenykedik. Az Európai Unióban szerzett eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy érdekeink érvényesítése elképzelhetetlen a „nagyok" támogatása nélkül. Lehet, hogy nem mindig sikerül megnyerni a német támogatást, de Németország ellenében biztosan nem tudjuk keresztülvinni akaratunkat. Erről tanúskodott a Frontex vagy az Európai Technológiai Intézet székhelyéért, továbbá az Europol főigazgatói pozíciójának megszerzéséért folyó „versenyfutás" is. A fentebb már látott impozáns kereskedelmi mutatók ellenére az a benyomásunk, hogy Magyarország ma már nem olyan „szexi", mint a nyolcvanas évek végén vagy a kilencvenes években volt. A baráti együttműködésről és európai partnerségről szóló szerződés 1. cikkében megfogalmazott „különleges kapcsolatokra" apellálunk akkor, amikor német barátainktól az irántunk tanúsított nagyobb figyelmet, intenzívebb együttműködést várjuk el. Azaz eme nemzetközi jogi dokumentum alapján hasonló bánásmódot várnánk el, mint Franciaország, Lengyelország és Izrael. Ezért azonban nekünk is többet kell(ene) tenni. Mi lehet az oka annak, hogy kisebbnek érezzük az irántunk megnyilvánuló német figyelmet? Vannak, akik abban látják ennek magyarázatát, hogy új politikusi generáció nőtt föl, amelynek tagjai nem érzik már azt a hálát, amelyet elődeik éreztek az egyesítés okán. Megint mások arra mutatnak rá, hogy Németország mind az Európai Unión belül, mind a világpolitikában az ország méretének és súlyának megfelelő partnerekkel ápol intenzívebb kapcsolatokat, s ezt a napirenden szereplő ügyek nehézségi foka messzemenően indokolja (pénzügyi válság, klímakatasztrófa stb.) Megint másokkal a „történelmi lelkiismeret-furdalás" miatt igyekszik kapcsolatait javítani (Lengyelország). Vannak olyan nézetek is, hogy manapság olyan sok közös gond van (Afganisz52 Külügyi Szemle
