Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kőrösi István: A magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlődésének húsz éve (1989-2009)
A magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlődésének húsz éve (1989-2009) ra az integrációba való bekapcsolódás, a 2004. évi uniós csatlakozás az integrációs stabilizációs előnyök mellett növekedési impulzust, technológiai előnyt, piaci betagozódást és a külgazdasági kapcsolatok bővítésének kereskedelempolitikai akadálymentességét jelentette. Igaz, a kereskedelmi liberalizáció az ipari termékekre a társulási egyezmény nyomán már 2001 végére mindkét oldalon lényegében teljesen befejeződött. A visegrádi országok, köztük Magyarország, EU-csatlakozása Berlin pozícióit erősítette, mivel a piacnyitásból a németek tudtak leginkább profitálni. A működőtőke-beruházások már tárgyalt impozáns növekedéséből is a német tőke- exportőrök profitja nőtt leginkább. A visegrádi és magyar bérmunkával, a németországi munkavállalással, az építésiszerelési tevékenységgel szemben megnőtt a német ellenállás, ellenérdekeltség az érintett konkurencia részéről és a német munkavállalói érdekképviseletek, szakszervezetek részéről egyaránt, különösen azokon a területeken, ahol a foglalkoztatási helyzet és kilátásai tartósan rosszak. Érthető, hogy minden olyan lépés, amely német munkahelyeket érint, vagy Németországban a munkaerő-piaci helyzetet befolyásolja, az érintettek növekvő ellenállásába ütközik. Fontos, értékelendő szempont, hogy a német működőtőke-beruházások nemcsak Magyarországon teremtenek munkahelyeket, de a beszállítások fajlagos költségelőnye révén - a németországi termelést rentábilisabbá téve - német munkahelyek megőrzéséhez is hozzájárulnak. A visegrádi országokba, köztük Magyarországra irányuló német export, különösen a technológiaexport és a tartós műszaki fogyasztási cikkek exportjának növekedése közvetlenül több százezer munkahely fenntartásához járul hozzá Németországban. Németország újraegyesítésével és a kelet-közép-európai rendszerváltással Németország és Európa kettéosztottsága megszűnt, de Közép- és Kelet-Európa fregmentáltsága fennmaradt, így a gazdasági tényezők oldaláról nem volt mód Közép-Európa szerves gazdasági egybeépítésére, az egymással folytatott gazdasági kapcsolatok nyomán szerves régióképződésre. (A CEFTA és a többi intézményi kísérletek ellenére sem). Németország „horgony" és fejlesztési vonzáspont valamennyi visegrádi ország számára, de a remélt lokomotívszerepet nem lehetett megvalósítani, részben azért, mivel a német gazdaság növekedési üteme hosszú távon igen lassú volt (az egyik leglassúbb a nyugat-európai partnerek közül), másrészt az egész kelet-közép-euró- pai térség strukturális fejlődési problémái fennmaradtak, és korlátozták a régióképződést, az egyes országokban időnként tapasztalt rendkívül impozáns növekedési ütemek ellenére is. Közép-Európa a rendszerváltástól napjainkig terjedő időben nem húzta és húzza „keletebbre" gazdaságilag Németországot (ez nem lehetséges és nem is kívánatos). Az viszont történelmileg rendkívül fontos lenne, hogy Közép-Európa visszanyerje regionális stabilitását, és vonzó partnerré váljon Európa fejlődési centrumaként az európai integrációban. Európa közepe így vonzerőt, dinamizálási tényezőt és stabilitási öveze2009. ősz 25
