Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Philippe de Schoutheete: A válság és az európai kormányzat
Folyóiratszemle „Nincs szó válsághangulatról." A közvélemény és az európai kormányzat számára a válság problémája igazán csak 2008 második felében merült fel, akkor, amikor Franciaország gyakorolta az EU elnökségét. Ez az időszak az egyértelmű elismerés és a siker jegyében ért véget, amelyet a Le Monde egyik cikke így jellemez: „Sarkozy úr olyan tudásról és energiáról tett tanúbizonyságot, amely teljes joggal egyértelmű dicséretet érdemel." Ez a siker elsősorban a kitűzött célok megvalósításának mértékében mérhető le. Ami prioritásokat illeti, azok a következő területekre terjedtek ki: a mezőgazdasági politika, a Mediterrán Unió, a klímaváltozás, a bevándorlási és menekültügyi politika, a közös kül- és biztonságpolitika. Ami pedig ezen célok megvalósítását illeti, szinte minden területen jelentős eredmények születtek. Az előre nem látott problémák felmerülése természetesen rengeteg energiát vont el a francia elnökségtől: az írországi népszavazás eredménye igencsak kizökkentette a lisszaboni szerződés megvalósulásának folyamatát. Ezen kívül a grúz-orosz konfliktus és a pénzügyi válság felgyorsulása szintén váratlan helyzet elé állította az elnökséget, ám Sarkozy elnök dinamikus fellépése - főként az utóbbi területeken - kellemes meglepetést okozott a közvéleménynek. A francia elnökség alatt tehát az EU egy jól irányított szervezet benyomását keltette, amelynek működését az egyes intézmények munkájának figyelembevételével követhetjük leginkább nyomon, főként a válságra való reagálásuk tükrében. Az Európai Parlament, törvényhozó testület lévén meglehetősen korlátozott szerepet játszhatott a válság kezelésében, mivel ez elsősorban a végrehajtó hatalom, vagyis a bizottság és a tanács feladata. 2008 júliusában a parlament határozatokban szólította fel a bizottságot olyan törvényhozói javaslatok megtételére, amelyek új szabályokat vezetnek be a pénzügyi piacokon. A válságkezelésben az egyik legfontosabb szerepet betöltő szervezet az Európai Központi Bank, amely korábban nehézkes, rugalmatlan és konzervatív intézmény hírében állt, ám bebizonyosodott, hogy e kritikák megalapozatlanok. A válság kirobbanásakor ugyanis rendkívül gyorsan reagált: néhány óra leforgása alatt nagy mennyiségű készpénzt pumpált a bankrendszerbe, amit hónapokon át többször is megismételt, gyakran az amerikai, az angol, a japán, a svájci és a kanadai jegybankkal együttműködve. 2008 októberében ugyanezekkel a partnerekkel közösen jelentős mértékben csökkentette a refinanszírozási kamatot, s ez szintén precedens nélküli intézkedés. Gyors lépéseivel felbecsülhetetlen szolgálatot tett az euró védelmében. Ez az eredmény azonban nem csak a véletlen gyümölcse: az Európai Központi Bank 2005 és 2006 során külső szakértők bevonásával több válságszimulációs gyakorlatot is tartott, így felkészülhetett az „éles" helyzetekre. A válság kezdetén az Európai Bizottság szándékosan elhatárolódott a vitáktól, amit azzal indokolt, hogy nem rendelkezik sem kompetenciával, sem költségvetési eszközökkel egy ilyen méretű probléma kezelésére. Ez egyszerre igaz és hamis. A bizottságnak valóban nincsenek speciális pénzügyi és makroökonómiai kompetenciái. Az is igaz, hogy az unió költségvetését, amely az EU bruttó hazai termékének elméletileg csupán 1,24 százalékát teszi ki, a tanács minden évben még tovább csökkentette, így 2009-ben 246 Külügyi Szemle
