Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Gecse Géza: Mozgásterünk és a két világháború
Könyvekről tekinteni, amikortól kezdve a magyar mozgástér drámaian zsugorodni kezdett. Ebből a szempontból Eckhardt Tibor még a „legjobbkor" távozott 1941 márciusában az Amerikai Egyesült Államokba, neki - ha másként alakulnak az események - jelentős szerepe lehetett volna az ország sorsának formálásában. Kádár Lynn Katalin könyvében és Eckhardt Tibor publikált naplójában plasztikusan nyomon követhető a folyamat, amely megmutatja, hogy a kelet-európai térségben a szovjet érdekekkel jobban összhangban lévő csehszlovákok mozgástere mennyivel volt nagyobb, mint a magyaroké. A Szovjetunió támogatásából eredő csehszlovák mozgástérbővülés lehetőséget adott Prágának arra, hogy ne csak közvetlen diplomáciai, vagyis állami, hanem közvetett, propagandaeszközöket is bevetve csökkentse még a potenciális magyar mozgásteret is, ami már 1942 elejétől kezdve megmutatta a kézzelfogható eredményeit. Ehhez járult továbbá, hogy Magyarországon úgy volt teljes „rendszerváltás", hogy nem engedték szóhoz jutni még azt a lényegesen szőkébb elitet (amely értett a politikához, és nem kompromittálódott), amely a szomszédainknál túlélte a világháborút, és a békekötésekben is részt tudott venni. Magyarország vesztes ország volt. Nagyon fontos tényezőnek bizonyult magának a megszállásnak a ténye. A kialakulófélben lévő kelet-európai blokkban Románia, Bulgária számított még Magyarországon kívül vesztes országnak. Magyarország helyzete az első világháború utáni helyzethez képest egy tekintetben volt kedvezőbbnek mondható az első világháború utánihoz képest: az őt körülvevő államok között az az ország, ahol a Kárpát-medencében élő magyarság fele élt, ugyanolyan státusúnak, vagyis vesztesnek számított. Románia csak kulturálisan, vallásán keresztül kötődött Moszkvához, ám Románia, Bulgáriához hasonlóan, már az 1945 és 1947 közötti időszakban legalább annyira értékes volt Sztálinék számára, mint Lengyelország.72 Magyarország csak 1947-től kezdve vált hasonlóan fontossá. Részben ennek volt a következménye, hogy a határkérdésben 1946 folyamán a magyar politika nem tudott eredményt elérni a románokkal szemben. A szovjet szövetségi rendszer perspektívájából szemlélve a szláv jellegnek 1941 és 1948 között volt jelentősége, amíg a Jugoszláviával való konfliktusból szakadás nem lett. 1948 júniusa után - Jugoszláviát leszámítva - a kelet-európai blokkon belül a mozgástér egyformán korlátozottá vált, ám Magyarország csak 1949-re, amikor a felvidéki magyarok üldözése megszűnt, érezhette úgy, hogy nincs immár rosszabb helyzetben, mint Csehszlovákia. Gecse Géza 2009. nyár 215
