Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Marton Péter: Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak
Marton Péter sával a helyi tálib erők elvesztették az ellenőrzést Muszá Kálá városa és a járás nagy része felett. Ez bizonyos értelemben nyilvánvalóan sikerként könyvelhető el. A kérdés az, hogy az ilyen nagyobb milíciák hogyan integrálhatók utóbb szervesen az állami biztonsági szektorba. A siker ebben a vonatkozásban egyáltalán nem garantált. Az ilyen megoldási kísérletek nem precedens nélkül valók, gerillaháborúk során akár tipikusnak is nevezhetők. Hasonló dilemma adódott például az 1960-1970-es években, amikor az ománi szultánátus használt fel törzsi milíciákat a baloldali és szovjet orientációjú gerillák ellenében (éppen brit tanácsadás mellett). Hasonló kérdéseket vet fel az iraki helyzet is jelenleg - ott a Szunnita Háromszög milíciáinak kell valamilyen formában helyet találni az iraki rendőri és katonai erők kötelékében. Hamis szinergiák Külön tanulmányt érdemelne, hogy az államépítés különféle feladatai között milyen hamis szinergiákat szoktak - ténylegesen vagy csupán retorikai szinten - feltételezni. Ez már az abszolút értelemben és univerzálisan helyes szekvencia kérdését érinti azonban, amellyel kapcsolatban nem kívánok állást foglalni. Még azt sem állítom, hogy van univerzálisan helyes sorrendiség. Illusztrációul mindössze egyetlen, logikai úton nagy bizonyossággal hamisnak nyilvánítható szinergiát említenék példaként. A fizikai infrastruktúra fejlesztése + a gerillák elleni fellépés Az iraki gerillaháborúban bekövetkezett fordulat nyomán a washingtoni körök által Petraeus tábornokhoz hasonlóan közkedvencnek kikiáltott David Kilcullen31 egy cikke32 nyomán indult el a lényegében teljesen félrevezető diskurzus számos fórumon arról, hogy „az utak biztonságot hoznak-e", és kiszorítják-e a gerillákat az olyan területekről, ahol megépítik őket. Vállalva, hogy az ezzel kapcsolatos nézeteket nem mutatom be itt átfogóan, és ezzel nem adok hiteles képet a diskurzusról, a lényeges probléma a fentebb említett feltételezéssel az, hogy az utak nem cselekvőképes élőlények - az aktor voltukra hivatkozó narratívában a kauzalitás tehát abszurd. Azok a katonák, akiknek a feladatuk egy területet megtisztítani ahhoz, hogy egy út egyáltalán megépülhessen, inkább lehetnek képesek a gerillákat kiszorítani egy-egy területről (hangsúlyozva, hogy itt elsősorban a kérdéses út által érintett nem lakott területekről beszélünk, ahol a gerillák és a katonák között sokkal nyíltabb és ezért általában az utóbbiaknak kedvező összecsapásokra kerülhet sor). A fizikai infrastruktúra fejlesztése és a gerillák elleni hatékony fellépés az államépítés szempontjából mind kétségtelenül hasznosak - az államépítés mint folyamat szükséges elemei. Azt sem lehet állítani, hogy nincs közöttük összefüggés: akár negatív összefüggés is elképzelhető. Az esetleges szinergiák azonban nem olyan direkt módon keletkeznek, ahogyan azt a vitát kiváltó írásában Kilcullen sugallta. 32 Külügyi Szemle