Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - NATO - Türke András István: De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009)
Türke András István A 2009-es reintegrációs lépés mérlege „Ment is, meg nem is, köszönt is meg nem is, vitt ajándékot meg nem is" A NATO 60 éves évfordulója alkalmából, 2009. április 4-én, a strasbourg-kehli csúcson bejelentették Franciaország visszatérését a NATO katonai struktúrájába. Mielőtt e lépés tényleges tartalmát áttekintenénk, meg kell vizsgálnunk Franciaország helyzetét a NATO szempontjából 2008 végén. A NATO-missziókban a franciák 1600 emberrel 2008-ban a KFOR harmadik, míg mintegy háromezer fős kontingensével az ISAF negyedik legnépesebb kontingensét alkották. A NATO költségvetésében (1876 millió euró) 7,5 százalékkal (138 millió euró) az ötödik helyen álltak Olaszország mögött (7,7 százalék). (E költségek a reintegrációval azonban a szakértők szerint pár száz millió euróval természetesen növekedni fognak, bár inkább áttételesen.) Franciaország a Berlin Plusz folyamat (NATO-eszközök ESDP-célra), a NATO- Oroszország párbeszéd, a prágai csúcs által indított NATO-reformok és az NRF (NATO Gyors Reagálású Erők) egyik legaktívabb szorgalmazója. Gyakorlatilag 90 százalékban a NATO tagja, és 38 NATO-bizottságból 36-ban volt jelen.47 Ezek után vizsgáljuk meg, mi a helyzet Sarkozy elnöknek a szokott médiatizált elemekre épült szándéka körül, hogy Franciaországot „visszavitte a NATO-ba?" A francia elnök eléggé „önjáró", megválasztása óta a katonai adminisztráció (is) alig tudta követni lépéseit. Egészen a vezérkari szintekig terjedő lemondássorozat (illetve kilátásba helyezett lemondások) vezethetők vissza a NATO-kérdéssel kapcsolatos eltérő álláspontokra. Bármilyen meglepő azonban, a reintegráció már a 2000-es évek elején is fokozatosan előrehaladt a NATO katonai szerveiben is, noha 2003-ban a NATO erős nyomás alá helyezte az iraki beavatkozást ellenző Chirac elnök Franciaországát (valamint Németországot és Belgiumot). Lord Robertson akkori NATO-főtitkár a vita hevében arra is célozgatott, hogy a NATO-t „lerombolni szándékozó" Franciaországot - „mely kockára teszi a NATO egyik szövetségének [Törökország] biztonságát, (...) melyet Szaddam Husszein hagyományos, biológiai és vegyi [síd] fegyverei fenyegetnek"48 - legjobb lenne kizárni a szövetségből. Mindezek ellenére 2004-ben az úgynevezett Flag to post egyezmény 110 helyet juttatott Franciaországnak a NATO katonai szervezetében. Ténylegesen 34 fő a norfolki NATO Transzformációs Parancsnoksághoz /ACT/, 73 fő a Szövetséges Műveleti Parancsnokságba /AC0/ és 43 fős katonai személyzet a NATO egyéb szerveibe és ügynökségeibe került, ami ahhoz képest nem sok, hogy a törökök 600 hellyel rendelkeznek, de mégiscsak fontos előrelépésnek számított. Franciaország bekapcsolódott a NATO katonai képzésébe is (Oberammergau).49 82 Külügyi Szemle
