Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - NATO - Türke András István: De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009)
De Gaulle-tól Sarkozyig: Franciaország és a NATO viszonya (1966-2009) Mivel egészíti ki ezt a 2009-es reintegráció? Franciaország hozzávetőlegesen további 900 posztra számít, mellyel kb. az olaszok (1200) szintjére kerül, a negyedik helyre, az amerikaiak (2800), a britek és németek (több mint 2000 fő) után. Törökország azonban „a végsőkig" küzd a szorosabb francia integráció ellen. Ráadásul Sarkozy bejelentésével mellesleg megtorpedózta a briteknek a NATO általános létszámleépítésére irányuló törekvését is.50 A parancsnoki funkciók területén két parancsnoki helyet kapott Franciaország a szorosabb integráció eredményeként: A norfolki (Virginia/USA) ACT-bázison lesz az egyik hely, ahol a NATO átalakításával foglalkoznak (doktrína, szervezet, csapatok alkalmazása). A második helyet pedig a NATO három regionális többnemzetiségű vezérkarában, Lisszabonban kapják, ennek feladata az atlanti térségre és Afrikára korlátozódik. Itt található a gyors reagálású erők (NRF) és a műholdfelvételek elemzésének központja is.51 A baj ezekkel csak az, hogy Norfolknak éppen semmilyen szerepe nincs a folyó NATO-műveletek irányításában, míg Lisszabon a legkevésbé jelentős parancsnokság Brunssum és Nápoly mellett, ráadásul nem mondható éppen el, hogy a NATO az atlanti vagy az afrikai térségben folytatná legfontosabb műveleteit. Chirac feltételeit nagyon belepte már a por, márpedig katonai szakértők szerint Franciaországnak vagy Nápolyban kellett volna vezető szerepet kapnia, vagy elérni azt, hogy francia parancsnok is lehessen D-SACEUR.52 A legkülönösebb azonban az, hogy az Obama-adminisztráció már-már hajlott volna az egyezményekre, azonban az európai „szolidaritás" megint működésbe lépett: Nagy-Britannia és Németország vezetésével maguk az európai országok fejezték ki nemtetszésüket.53 Mindenesetre Sarkozy elnököt semmi sem akadályozta meg abban, hogy kirobbanó sikerről beszéljen. Ezek után célszerű azon stratégiai szervek aspektusát megvizsgálni, amelyekből De Gaulle kiléptette a franciákat: a Katonai Tervbizottságot, a Nukleáris Tervezőbizottságot és a Katonai Bizottságot. A Katonai Bizottságba, mint láthattuk, még Chirac léptette vissza Franciaországot 1996-ban. Pár héttel a csatlakozás előtt még mindig ellentmondó nyilatkozatok kerültek napvilágra a francia adminisztráció részéről arról, hogy hogyan fog alakulni Franciaország szerepe a Katonai Tervbizottságban: egyes katonai szakértők szerint itt is megtörténik a reintegráció, mások ezt cáfolták.54 Fia erre tényleges napi szinten is sor kerül, azzal érvelhetünk, hogy De Gaulle óta az európai biztonsági környezet jelentősen megváltozott, és az itteni részvétel immár nem jelent kockázatot (és alávetettséget) Franciaország saját védelme számára, hiszen katonai téren a békefenntartó hadműveleteknél viszonylag jó az együttműködés. Ez esetben a jövő titka még, hogy milyen munkamódszert (talán néha bojkott módszerét?) fognak itt a franciák alkalmazni, ha a döntések sértik érdekeiket. Ahol azonban még mindig tovább élnek a második világháború utáni Franciaország megtépázott tekintélyét helyreállító politika pillérei, az az önálló francia nukleáris elrettentő erő, szuverén, a nukleáris elrettentésen alapuló doktrínával. Franciaország ugyan2009. nyár 83
