Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Marton Péter: Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak
Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak Hádzsi Básámak mintegy tízezer fegyveres állhatott a szolgálatában.28 Kézenfekvőnek tűnik a spekuláció, hogy az amerikaiak tűrőképességének javítása érdekében Hádzsi Básár kész lehetett együttműködni Dél-Afganisztán politikai konszolidációjában, és fontos információkkal szolgált - nem is csak egyszeri alkalommal, hanem csempészhálózata révén akár rendszeresen is.29 A Hádzsi Básár Núrzáj és a Pentagon között vélelmezhető modus vivendit az amerikai Külügyminisztérium borította fel 2005-ben, amikor a State Department vezetésében egyesek ragaszkodtak ahhoz, hogy a világ tíz legkeresettebb kábítószer-kereskedője között feltétlenül szerepeljen végre egy afgán is. Núrzájt ez után nem sokkal az Egyesült Államokba hívták tárgyalni, ahol - noha előzetesen ígérték, hogy nem így lesz majd - Washingtonban letartóztatták.30 Az emiatt elkönyvelhető információveszteség mértékét nehéz pontosan megállapítani. Dél-Afganisztánban a termelt ópium mennyisége 2006-2007 során tovább növekedett, és a gerillaháború intenzitása is fokozódott. Mindez viszont nem kapcsolható össze egyértelműen - a rendelkezésemre álló nyílt források alapján semmiképpen sem - Hádzsi Básár Núrzáj kiesésével. Csak valószínűsíteni tudom, hogy a Núrzáj családok aligha értékelték a történteket, és ez a gerillák számára további helyi szövetségeseket tehetett elérhetővé. Ennek a jelentőségét nem kell túlbecsülni, de figyelmen kívül hagyni sem lenne bölcs dolog. A gerillák elleni fellépés vs. az államépítés Az afganisztáni gerillaháborút mindenképpen meg kell nyerni, azaz intenzitását egy kritikus küszöbérték alá kell szorítani ahhoz, hogy az államépítésnek bármiféle sikeréről beszélhessünk. Ez alapvetően háromféle módon lehetséges. A külföldi katonák megkísérelhetik végigharcolni a gerillaháborút, végig vezető szerepet játszva ebben a hosszú távú küzdelemben. A második lehetőség az, ha a külföldi katonák szerepe fokozatosan csökken - bár hosszú távon sem szűnik meg és közben az afgán biztonsági erők játszotta szerep egyre jelentősebbé válik, idővel pedig domináns lesz. A harmadik lehetőség, amely már rövid távon is eredményeket hozhat, az, ha kooptálják az új, 2001 utáni tálib mozgalom kötelekébe csupán lazán beszerveződött erők egy részét - amennyiben erre lehetőség adódik -, és rájuk bízzák egyes területek ellenőrzését. Ilyen, „helyettesítő" erő - és nem az afgán állam - kezére juttat egy-egy területet az, ha a törzsi milíciákat, például a délkelet-afganisztáni arbakájokat felhasználják a gerillák kiszorítására az ország egy-egy viharsarkából. Hosszú távon mindez aláássa az állam integritását, ha a kérdéses erőket - legalább formálisan - nem szervezik be az afgán biztonsági erők szervezeteibe. Ennek kapcsán felmerülhet tehát ellentmondás, lényegében a rövid és a hosszú távú törekvések ütközéseként. Helmánd tartomány Muszá Kálá városában a brit titkosszolgálatnak 2007 során például sikerült rávennie az átállásra egy tálib szövetségest, Abdul Szalámot (aki a tálib időkben Uruzgán tartomány kormányzója is volt). Vagy kétezer harcosának a kiválá2009. tavasz 31
