Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Sz. Bíró Zoltán: Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek
Oroszország visszatérése: kockázatok és lehetőségek Oroszország nemzetközi súlyát és mozgásterét az elmúlt néhány évben még egy fontos körülmény növelte meg jelentősen, mégpedig Irán regionális befolyásának megerősödése. Ez utóbbi pedig egyenes következménye volt annak, hogy térségbeli riválisa, Irak az amerikai intervenció, illetve az azt követő „szervezett káosz" nyomán jelentősen meggyengült, sőt önálló tényezőként csaknem összeomlott. Mindez radikálisan új helyzetet teremtett. A térségbeli hegemónia megszerzése Teherán régi ambíciója volt, ám megfelelő erőforrások nélkül, erős versenytársak környezetében mindez aligha lett volna elérhető. Az amerikaiak iraki beavatkozása azonban - paradox módon - hozzásegítette Iránt ahhoz, hogy mindinkább a régió hegemón hatalmának érzékelhesse magát. A mára kialakult helyzet azonban nemcsak ebben a tekintetben paradox, hanem abban is, hogy Oroszország regionális riválisával - merthogy Irán minden látszat ellenére Moszkva vetélytársa a térségben -, épp egykori „hidegháborús" ellenfele, az Egyesült Államok került éles konfliktusba. Nem elég, hogy Washington beleragadt az iraki háborúba - ahol immár tényleges ambíciója aligha több, mint Teherán további megerősödésének megakadályozása, illetve a megszállt ország kibillentett egyensúlyának és relatív stabilitásának helyreállítása de a Bush-korszakban a korábbiaknál is súlyosabb konfliktusba keveredett Iránnal is. Ez a helyzet nyilvánvalóan megerősítette és még inkább magabiztossá tette Oroszországot. Moszkva pedig mindennek tudatában is van. Ennek ékes bizonyítékát először 2006 márciusában adta, amikor az orosz vezetés a lehető legmagasabb szinten fogadta az irániak támogatta libanoni síita szervezet, a Hamász vezetőit. Tette ezt azért, hogy felmutathassa: nála is erős nyomásgyakorló eszközök vannak. Ez - minden jel szerint - Moszkvának nem azért fontos, mert ismét kulcsjátékos szeretne lenni a Közel- és Közép-Keleten, hanem mert mindebben - Iránban és az általa támogatott térségbeli szervezetekben - olyan alku tárgyat lát, amelynek segítségével jóval hatékonyabban tárgyalhat a számára közvetlen jelentőséggel bíró kérdésekről, mindenekelőtt a „színes forradalmak" fenyegette egykori szovjet belső periféria ügyeiről. Másképpen fogalmazva, Moszkva e gesztusával világosan értésre adta: ha a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, a FÁK- térség politikai átalakítására tör, akkor Moszkva éppúgy kész aktívnak mutatkozni, ha kell akár destruktív módon, egy olyan régióban, amelynek politikai stabilitása és jövője mindenekelőtt a Nyugatnak fontos. A moszkvai credo tehát így hangzik: ha ti érzékeny veszteségeket okoztok nekünk közvetlen környezetünkben, akkor mi is készek vagyunk erre egy számotokra érzékeny és fontos területen. Ugyanakkor Moszkva időről időre annak is világos jelét adta, hogy Irán kapcsán kész a Nyugattal való együttműködésre, ám ennek megkéri az árát. És ezen nincs mit csodálkozni. Teherán ugyanis egészen mást jelent Oroszország számára, mint az Egyesült Államoknak. Orosz nézőpontból Irán nem egy távoli egzotikus vidék, hanem egy olyan hozzá közel eső belső-ázsiai hatalom, amelynek magatartásától és politikai „jóindulatától" sok minden függ, így - többek között - az egykori szovjet közép-ázsiai köztársaságok stabilitása is. Ez persze nem jelenti azt, hogy 2009. nyár 55
