Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Gyarmati István: A medve újra élesíti körmeit: cirkusz vagy valóság ?
Gyarmati István Fontos eleme a gazdaság ellenőrzésének, hogy ne adjanak teret a gazdaság szereplői önállósodási törekvéseinek. Az államkapitalizmus normálisan működő piacgazdasággá alakulásában szinte mindig van egy olyan elem, amikor az állam által tőkéhez és vezető szerephez juttatott szereplők (tulajdonosok) elkezdik önállósítani magukat, amikor a saját maguk által kialakított korrupt rendszer elkezd terhessé válni számukra, hiszen a megszerzett vagyon és termelőeszközök megtartása és zavartalan működtetése nem lehetséges abban a zavaros és korrupt rendszerben, amelyben ők maguk ezekhez hozzájutottak („Don't ask me about my first million"). Az önállósodás, persze, a korábbi „hűbérúr" befolyása alóli szabadulást vagy legalábbis a direkt függőség pénzügyi kapcsolatrendszerré alakulását is jelenti. Ezt kísérelte meg végrehajtani, elsőként, Hodorkovszkij, és lett áldozata annak a putyini politikának, amely elhatározta, hogy ezt a folyamatot mindenképpen és mindenáron megakadályozza. Ez a politika súlyos hatással van a külföldi befektetésekre is. Bármennyire is szüksége van Oroszországnak a külföldi tőkére, és még ennél is jobban az azzal bejövő technológiára, Putyinék nagyon jól tudják, hogy a külföldi tőkét ilyen módon nem tudják befolyásuk alatt tartani. Ezért alakítják úgy a viszonyokat, hogy a külföldi tőke ne nagyon legyen képes fontos pozíciók megszerzésére az orosz gazdaságban, és ahol ilyenekre korában már szert tett, onnan igyekeznek, akár törvénytelen eszközökkel is, kiszorítani. A putyini politika egyik legfontosabb és talán leginnovatívabb jellemzője a gazdaság hatalmi eszközként történő felhasználása. Ez, természetesen, önmagában nem vadonatúj, hiszen a gazdasági hatalmat mindig is felhasználták a politikai befolyás erősítésére. Putyin azonban sajátos módon nem tisztán és nem csak az állami eszközöket használja, hanem azoknak egy sajátos módon „privatizált" változatát is. Természetesen Oroszország nem mondott le a hagyományos eszközökről sem, amikor gátlástalanul embargót hirdet a grúz és a moldáv borokra vagy éppen egyes lengyel termékekre. Ami ennél azonban sokkal érdekesebb és újszerűbb, az a magántőke felhasználása, hiszen ez sokkal nehezebben felismerhetővé és sokkal nehezebben kezelhetővé teszi a problémákat más, piacgazdaságban és jogállamiságban gondolkodó országok számára. Ebben az összefüggésben, természetesen, elsőként a Gazprom jut mindenkinek az eszébe, ami természetes, hiszen ez a konszern jár az élen Putyin politikai ambícióinak érvényesítésében. A Gazprom azonban nem az egyetlen ilyen szereplő, hiszen az orosz gazdaság számos más vállalata is a putyini politika képviselőjeként cselekszik. Sőt: az átláthatatlan tulajdonviszonyok miatt a magánbefektetőkről sem lehet mindig tudni, valójában kinek az érdekeit - és politikáját - képviselik. Akármilyen nyilvánvaló is az esetek nagy részében, hogy a külföldi orosz tőkebefektetések jó része a politikai befolyás erősítését szolgálja, ez nagyon nehezen vagy egyáltalán nem bizonyítható és ráadásul gyakran, legalábbis rövid távon, jót is tesz az adott ország gazdaságának. Mindenesetre az érintett országok nagy része még nem hajlandó szembenézni azzal a 44 Külügyi Szemle
