Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Gyarmati István: A medve újra élesíti körmeit: cirkusz vagy valóság ?
A medve újra élesíti körmeit: cirkusz vagy valóság? dilemmával, hogy piacgazdaságát és demokratikus berendezkedését, függetlenségét és szuverenitását esetleg éppen ezek kihasználásával veszélyeztetik. Magyarországnak is szembe kellett néznie ezzel a dilemmával, nem is egyszer. S politikánk ellentmondásosságát mutatja, hogy különböző esetekben különbözőképpen reagáltunk a kihívásra. Amikor a Malév privatizációjáról volt szó, kizárólag a gazdasági megfontolások játszottak szerepet. Persze, érdemes lenne elgondolkodni azon, miért érvényesülnek „bizonyos esetekben" kizárólag gazdasági megfontolások, és miért éppen az ilyen jellegűek kerekednek felül. Ismerve az orosz gazdaság állapotát és működési rendjét, nincs okunk feltételezni azt, hogy külföldön, beleértve Magyarországot is, más szabályok szerint működnének. Másképpen reagáltunk a Mól esetében. Alapvetően helyesen, bár hosszú távon az itt alkalmazott megoldások nem biztos, hogy sikeresen alkalmazhatók. És a legnagyobb dilemma a gázvezetékek ügyében jelentkezett és jelentkezik, amelyekkel kapcsolatban rendkívül rosszul indultunk, és csak lassan sikerült javítani a helyzeten, de a megoldástól - nemcsak mi - még nagyon messze vagyunk. A Kreml, persze, kiválóan felismeri a helyzetből adódó lehetőségeket és, mint mindig, a szereplők megosztására játszik - nem is eredménytelenül. Érzékeli, hogy a nyugat-európai országok jó része saját közvetlen érdekeit helyezi előtérbe, erre ráépülnek a történelmi és sajátos érzelmi motivációk, aminek következtében ezek az országok nagyon sokáig, amíg csak lehet, gyakran elvtelen, oroszbarát politikát folytatnak, semmilyen figyelmet sem fordítva a közép- és kelet-európai országokra, még NATO- és európai uniós szövetségeseikre sem. Ez a politika azután, hagyományosan, kudarcot vall, és kudarcra van ítélve most is, de az erre való rádöbbenés hosszú folyamat, amelynek során sok kárt okozhatnak az orosz befolyásnak jobban kitett országoknak. Úgy gondolom, ebben a periódusban a rádöbbenési folyamat rövidebb lesz. Részben azért, mert a NATO és az Európai Unió azért határokat szabnak az oroszbarátságnak és a szövetségesek érdekei negligálásának. Úgy gondolom, hogy Oroszország valójában sokkal gyengébb ma, mint bármikor korábban, és ezért sokkal kevesebbet is tud kínálni, ami miatt sokkal hamarabb ki fog derülni, hogy ez a politika nem fenntartható. Addig azonban jelentős erőfeszítésekre lesz szükség, hogy megtaláljuk a kompromisszumot a rövid távú, elsősorban Nyugat-Európa által képviselt érdekek és az ettől eltérő, a demokratikus közösség hosszú távú érdekeinek jobban megfelelő érdekek között, amelyeket sajátos helyzetükből adódóan a közép- és kelet-európai országok képviselnek. Oroszország a jelcini korszak után, amikor is alapvetően a Nyugat által elvárt vagy annak hitt külpolitikai vonalat követte, autonóm módon kívánja külpolitikáját alakítani. A külpolitikai prioritások kijelölésében azonban könnyen tetten érhető, hogy az nem a valós nemzeti érdekek alapján történt, hanem egészen más szempontokat követtek, illetve másfajta érdekeket „toltak fel" alapvető elsődleges nemzeti érdekké. Ennek alapján megállapítható, hogy az orosz külpolitika alapvető célja Putyin hatalomra jutása óta Oroszország nagyhatalmi, sőt: talán szuperhatalmi státusának helyreállítása, 2009. nyár 45
