Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve
Deák András György korszakot ígér. A modus vivendi megtalálásához az EU-nak el kell fogadnia, hogy eddigi unilaterális magatartása egy sor kérdésben a helyzetet érdemben módosító válaszreakciókat szül majd egy külső nagyhatalom részéről. Ez eddig legfeljebb az Egyesült Államok vonatkozásában fordult elő a kilencvenes évek Balkán-politikája vagy az európai védelmi entitás kérdésében. A kérdésekhez, amelyekhez az unió a jövőben hozzá kíván nyúlni, légióként az energia és keleti politika vonatkozásában, Moszkva nem kevésbé potens tényező. Lehet vele nem egyetérteni, esetenként konfrontálódni vagy együttműködni, de az eddigi negligálás feltehetően nem célravezető. Már csak azért sem, mert Moszkva is jelentős alkalmazkodási folyamat előtt áll, amelyben meg kell valahogy emésztenie az ezeken a területeken való „együttélést" az EU-val és az európai kormányzatokkal. Mindez nem lesz könnyű, és súlyos feszültségeket fog generálni a közeljövőben. Mindenesetre az unió és tagállamai keleti és energiapolitikai tevékenysége sokkal korábban elérte az orosz ingerküszöböt, mint ahogy azok erre számítottak.13 Természetszerűleg az Európai Unió és Oroszország kapcsolatai fagyosabbak, mint a közösség fővárosai és Moszkva közöttiek. A nemzetállamok hol csöndben, kis cinizmussal vagy ráhagyással, hol artikulált politikaként rendszeresen az uniót teszik meg a „rossz hír hozójává", míg néhány atlantista kivétellel saját maguk megtartják az együttműködőbb profilt és témákat. Ezen szerepjáték hatékonysága azonban folyamatosan csökken, minthogy Moszkva egyre inkább elvárja, hogy a nemzetállami szinten kötött alkukat az érintettek a közösségi szinten is érvényesítsék, és ne bújjanak a szupranacionális fórumok mögé. Az uniós miliőt megváltoztatni vállaló nemzeti fővárosok hiányában ma már a közösségi szinten folytatott politikák is befolyásolják egyes nemzetállami partnerek moszkvai megítélését. Jellemző példája volt ennek Medvegyev 2008. júniusi berlini látogatása, amelyen nyilvánvalóan nemcsak Németországnak címezve előállt az „új Helsinki" és az európai tranzitkérdést átfogóan szabályozó kezdeményezés ötletével. Berlin azonban ezeket még csak óvatos formában sem karolta fel, aminek következményei érződtek mind az augusztusi orosz-grúz háború, mind a 2009. januári orosz-ukrán gázkonfliktus lefolyásában. Európa jelentősége orosz szempontból három fontos okból maradt meghatározó. Az egyik nyilvánvalóan a kereskedelmi, politikai és humánkapcsolatokban rejlő jelentősége. Ezeket Moszkva szelektív módon csökkenteni akarja ugyan, de a belátható jövőben mégis a kereskedelmi forgalom több mint fele ide irányul majd, meghatározó potenciális tőke- és know-how forrás marad, Moszkva politikai értelemben itt vesz részt a legtöbb folyamatban, és a lakosság, illetve az elit jelentős hányada számára is kitüntetett jelentőséggel bír majd Európa. Másfelől kapcsolatrendszere még mindig itt bír a legkevesebb potenciális konfliktussal, noha ezek száma kétségtelenül növekszik. A Bush fémjelezte politika ebben a vonatkozásban pozitív hozadékkal is járt az európaiak és Oroszország viszonylatában, a földrész nagyhatalmai valamilyen szintű villámhárító szerepet tölthettek be. Az igazi kihívás azonban a kibővülő Európára adott orosz válasz. 34 Külügyi Szemle
