Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve
Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve azt Putyin is megfogalmazta: „A helyzet az, hogy nincs kivel beszélnünk, minden hat hónapban az elnökség rotálódik, új prioritásokat tűznek ki, míg a régiek eltűnnek valahová."12 Ezen túlmenően azonban az Oroszországot érintő kérdések legtöbbjében az unió semmilyen vagy csak nagyon korlátozott joghatósággal rendelkezik. A védelempolitika, a hagyományos konliktuskezelés, a fajsúlyos külpolitikai kérdéskörök vagy az energia nem tartoznak az EU legerősebb oldalai közé. A puha biztonsági vagy fejlesztéspolitikai kérdések távolról sem bírnak olyan nagy jelentőséggel Moszkvában, mint Brüsszelben. Ennyiben orosz részről nem egyszerűen érdek, hanem egyenesen kényszer is a nemzetállamokra való fókuszálás, ezekben az ügyekben az unió nem partner: amennyiben a kapcsolatokban nincs meg az integratív miliő, de legalábbis a jelcini korszakra jellemző orosz ráutaltság, az EU-val kialakított kapcsolat inkább az orosz-európai viszony barométerévé, semmint alakító tényezőjévé válhat. Az érdekeltség csökkenését kiegészíti a konfliktusos elemek növekedése. Az unió egy sor kérdésben olyan unilaterális politikát folytat, amelyeket Moszkvában feltehetően inkább értékelnek - különböző fajsúllyal - kihívásként, semmint partneri álláspontként. Az Európai Bizottság energiapolitikai ténykedése, a környezetvédelmi szabványok szigorítása, az egységes piac megteremtése vagy a hálózatos tevékenységek tulajdonosi szintű szétválasztására való törekvés jobbára nem Oroszország ellen artikulált, de az érdekeit hátrányosan érintő és vele nem egyeztetett lépésként definiálódik, s mindegyik esetben rontja az orosz keresletbiztonsági pozíciót. Ha ehhez hozzávesz- szük a legtöbb fórumon tapasztalható oroszellenes attitűdöt, ez a folyamat aligha tűnik egyhamar megállíthatónak. Hasonlóan kihívásként értelmeződhet a keleti elkötelezettség növelése - fonák módon míg az érintett országok elégedetlenek annak szintjével, addig Moszkvában egyre inkább sokallják azt. Kiváltképp gyanúsként értelmeződik az ilyen irányú tevékenység az új keleti tagok politikájának figyelembevételével. Moszkva indokoltan tart az uniós keleti politikát formáló új döntéshozatali centrum megjelenésétől, amely az eddigi német-osztrák patrónus országok monopóliumát megtöri, és Moszkva irányába szkeptikusabb, viszont a nyugati FAK-térség vonatkozásában sokkal aktívabb magatartást tanúsít majd. A lengyel-cseh-balti magatartás kevesebb fejtörést okozott, amíg - például a Kaczynski ikrek idején - elszigetelt maradt az unióban, de kifejezetten súlyos kihívást jelent azok beilleszkedési fázisában. A svéd-lengyel kezdeményezésű és a cseh elnökség által felkarolt „keleti partnerség" feltehetően nem áll távol a moszkvai rémképektől. Összességében Moszkva és Brüsszel kapcsolatában nemcsak a víziók hiányáról beszélhetünk, hanem egy konfliktusosabb korszak beköszöntéről is. Az EU saját fejlődéséből kifolyólag olyan területeken is megjelenik, amelyek mind számára, mind Oroszországnak új, az utóbbinak gyakran érzékeny terrénumok. Ennyiben nem számíthatunk arra, hogy az unió és esetenként tagországainak aktivitását, jelenlétét Moszkva magától értetődőnek ismerje el. Ez egy nehéz, a felek kölcsönös alkalmazkodását feltételező 2009. nyár 33