Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Terényi János: Előszó helyett. Reflexiók Oroszország megítéléséről és a magyar-orosz viszonyról
Terényi János műnk is széles tematikai és megközelítésbeli spektrumot ölel fel, s szándéka, hogy a témánk szempontjából releváns hazai vélemények metszetét adja. Jelen előszó nem azzal a szándékkal íródott, hogy „harmonizálja" az e számban megjelentetett véleményeket. Szerzője nem formál igényt magának az Oroszország- szakértő piedesztáljára, inkább a magyar külpolitika tágabb összefüggéseit próbálja bemutatni. Oroszország külső megítélésének ambivalenciáira, valamint ebből levezet- hetően a magyar-orosz kapcsolatok dilemmáira és Oroszország-politikánk formálásának többsíkú szempontjaira igyekszik rávilágítani - anélkül, hogy bármilyen „hivatalos nézőpont" képviseletére, komplett relációs koncepció felvázolására, vagy - mégoly fontos- részterületek mélyebb taglalására vállalkozna. Oroszország megítélése a nemzetközi kapcsolatokban is hagyományosan vitatott, szerepe nehezen kategorizálható. Az európai civilizáció markáns jellemzőket magán viselő része, amely sajátos (sui generis) fejlődéséből adódóan az államszervezés, az állam és a társadalom viszonya, illetve a társadalmi és politikai magatartási minták tekintetében a Nyugattól erősen különböző utat járt be. Egymásra gyakorolt hatásuk ugyanakkor távolról sem elhanyagolható: az orosz „magas kultúra" a Nyugat csodálatát és elismerését vívta ki, míg az orosz elit jelentékeny része történelmileg nyugatos vonzalmakkal bírt, s az ország erőltetett, autoriter modernizálását célul tűző kezdeményezések- legalábbis technikai értelemben - gyakran szintén nyugati példákat tartottak szem előtt. Oroszország a külső hatásokat mindig „önnön képére és hasonlatosságára" formálva tette magáévá, ami egyúttal azzal a következménnyel is járt, hogy sajátos fejlődési modelljét nem volt képes tartósan exportálni. A szétágazó történelmi fejlődés ellenére közös európai civilizációs gyökerek a „közelség" és a „másság" kettősségét kölcsönzik a Nyugat és Oroszország kapcsolatának; azok az elvárások, hogy a „nyugati normáknak" megfeleljen, jóval erőteljesebben fogalmazódnak meg vele szemben ma is, mint más, teljesen eltérő civilizációs karakterű világpolitikai szereplők - például Kína - irányában. Noha Oroszország - már csak földrajzi dimenziói miatt is - a nemzetközi kapcsolatok egyik kiemelkedő fontosságú tényezője, külső szerepvállalása és külföldi megítélése mindig is tükrözte az orosz fejlődés sajátosságait és belső ellentmondásait. Az orosz külpolitika - diplomáciája kvalitásai ellenére - hagyományosan nem kis részben erőpolitika, amely a soft power eszközeire kevésbé tud támaszkodni. Oroszország nemzetközi szerepének történelmi ellentmondása éppen abban rejlik, hogy bár szélesebb körű dominanciára tett erőfeszítései - kapacitásainak korlátái és az általa kínált modellek jellege miatt - hosszú távon nem lehettek sikeresek, ám az erőpolitika forrásai elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy saját földrajzi környezetében, korszakonként változó hatókörben, többé-kevésbé tartós befolyási zónákat hozzon létre. A fentiekből következik az Oroszország külső megítélését hagyományosan jellemző harmadik ellentmondás, amely az országhoz kötődő biztonsági és politikai dilemmák szél4 Külügyi Szemle
