Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - Kiss J. László: Egy döntés anatómiája - Oplatka András könyve a határnyitásról
Könyvekről latában, egy olyan „valóságkonstrukcióban", amely csaknem megkérdőjelezhetetlen metanarratívává vált. A szerző maga is bevallja a forráskritikai módszer nehézségeit: egyes ellentmondások esetében nem lehetett eldönteni, hogy a korabeli dokumentum vagy valamelyik résztvevő személyes közlése-e a megbízhatóbb. Elismerésre méltó, ha vannak szerzők, akik veszik az erőt és a bátorságot, hogy az oknyomozó történész alaposságával újra számba vegyék a határnyitásnak mint a kelet-kö- zép-európai rendszerváltás egyik színterének a tényeit, és újra megkérdezzék az egykori események résztvevőit. Egy kevéssé nyilvános és transzparens pártállami rendszerben a döntési folyamat részleteinek a kutatása az intézmények, minisztériumok és személyek, csoportok és a nemzetközi diplomáciai tényezők, a formális és informális szféra interakcióiban különösen bonyolult folyamat. Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung nyugalmazott újságírója, a Széchenyi Istvánról írt nagyszabású életrajz írója, történész, a bécsi és budapesti Andrássy Gyula Egyetem tanára Egy döntés története címen 2008-ban megjelent könyvében levéltári anyagok, publikációk és hetven személyes interjú alapján újraértelmezi a határnyitás történetét. Oplatka nem elégedett meg a rendelkezésére álló iratanyaggal, ugyanis az 1989-es kormányülések jegyzőkönyveit csak némi segítséggel érhette el, s az 1989 előtti időkből nagy részben még hiányoznak a Belügyminisztérium és a titkosszolgálatok adatai. Oplatka már csak a források hiánya miatt sem kíván az 1989-es esztendőben lejátszódott nagy fordulat egészéről írni, s az önkorlátozás erényével élve az összképből csak „néhány mozaikkövet" szándékozik kiemelni (12. o.). A témában Horváth István egykori bonni nagykövet műve volt az első, amely Európa megkísértése címen 1994-ben a Láng Kiadónál jelent meg. Ez a feldolgozás egy olyan diplomata munkája volt, aki résztvevő megfigyelőként és megfigyelő résztvevőként maga is az események részese volt, hol a telefonvonal egyik végén, hol az előszobában, hol Budapest és Bonn között, hol a tárgyalóasztalnál vagy annak közelében. Egyszóval a szerző maga is a történelmi kontextus része volt. Oplatka nem volt ennek része, ám történészként elsődleges és másodlagos források felhasználásával rekonstruálja a történelmi kontextust, bizonyítva, hogy ez a döntés korántsem deus ex machina volt, s nem rejti véka alá, hogy a maga „valóságkonstrukciója" sem a végleges. Oplatka a határnyitás érdemeit tekintve Németh Miklós egykori miniszterelnöknek tulajdonítja az elsőbbséget; ő az, aki szerinte az új nemzedék tagjaként valódi rendszer- váltást akart, meghozta döntést, és vállalta a politikai felelősséget, míg a szervezésben a reformkommunista Horváth István belügyminiszternek, majd annak a Horn Gyula külügyminiszternek a szerepét ismeri el, aki a döntés diplomáciai hátterét biztosította. Németh szerepét szemtanúk sora igazolja. Horváth, az egykori bonni nagykövet például egyenesen közvetlen kapcsolatot látott a Nyugaton már ismert, reformközgazdászként számon tartott Németh KB-titkárrá történő kinevezése és az NSZK kormánya által folyósított egymilliárd márkás hitel között (43. o.). Oplatka elemzésében tehát az események láncolatában nem Horn Gyula volt a döntő láncszem, aki lebontotta a vasfüg2009. tavasz 229
