Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltozás korában Október végén - budapesti információkra támaszkodva - konkrét tájékoztatást adtunk a BT-ben azokról a tetemes összegekről, amelyeket a jugoszláv hatóságok a külföldi hajók személyzetétől követelnek, és azokról az önkényeskedésekről, amelyeknek utóbbiak ki vannak téve. Jeleztük, hogy egy magyar hajót továbbra is visszatartanak. Elmondtuk, számunkra fontos bizonyosságot szerezni a tekintetben, hogy kötelezettségeink végrehajtását támogatja a nemzetközi közösség. Javasoltuk, hogy a BT elnöke hívja be a jugoszláv ügyvivőt, és szólítsa fel a pár nappal korábban kiadott BT-elnöki nyilatkozatban tartalmazottak azonnali végrehajtására, s erről tájékoztassa a sajtót is. (Nincs tudomásom arról, hogy ez megtörtént volna.) December közepén szólalt fel Magyarország utolsó alkalommal az ENSZ Közgyűlésén mint a Biztonsági Tanács tagja. Ez számunkra egyfajta számvetés is volt a testületben eltöltött két esztendőről. Ekkorra a délszláv válság már „csupán" a boszniai háborút jelentette. Kifejtettük, hogy húsz hónapja tehetetlen szemlélői vagyunk az ottani folyamatoknak. Fájdalmas ebbe beletörődni, de valós tény, hogy a nemzetközi közösség képtelen volt a válságot megfelelően kezelni. Mint mondtuk, ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a nemzetközi szervezetekre, az azokat alkotó államokra és az érintett regionális szervezetekre. A humanitárius segítségnyújtás csupán felületi kezelés, és semmiképpen nem helyettesítheti a konfliktus politikai kezelését. Ennek során nem lehet eltekinteni az agresszor és áldozata közötti különbségtől. Különben azt sugallnánk, hogy az agresszió kifizetődik, és támogatást nyújtanánk az etnikai erőszaknak. Illúzió azt hinni, hogy lokalizálhatjuk e dráma hullámveréseit, hogy netán így küzdhetünk a szélsőséges demagógia, az agresszív nacionalizmus, a virulens revansizmusok ellen. Jeleztük, úgy tűnik, hogy a rendezéshez továbbra is hiányzik a szükséges eltökéltség. A tragikus boszniai helyzet forrása abban rejlik, hogy a nemzetközi közösség súlyos mulasztásokat követett el saját határozatai végrehajtása terén. Tudjuk, hogy az ideális béke lehetetlen, s hogy bizonyos rendezési elképzelések, javaslatok nem teljesen felelnek meg a Biztonsági Tanács határozatainak. De a jelenlegi helyzetben úgy véljük, legfőbb célunk a vérontás megállítása kell hogy legyen. 1993. december 31-ének éjféli óraütése az ENSZ-képviselet számára nemcsak egy új év kezdetét jelentette, hanem egy kétéves izzadtságos, állandó harcra kész állapot végét, amikor végre elhallgatott állandóan zakatoló faxgépünk (akkoriban a számítógép és az e-mail még nem képezte életünk szerves részét), és többé nem ontotta magából a különféle BT-anyagokat, tervezeteket, elnöki információkat, módosító javaslatokat, napirendi ismertetőket és háttéranyagokat. Valamennyiünket, akik ebben a munkában New Yorkban részt vettünk, kettős érzés fogott el. Egyrészt éreztük, hogy szakmai életünk egy egyedülálló szakasza zárult le, másrészt viszont fellélegeztünk: véget ért az a rémálom, amit tragikus, félreértett jugoszláv válságmenedzselésnek nevezhetünk. E kétéves időszak epilógusaként még megemlíthetjük, hogy 1994. január első napjaiban Warren Christopher akkori amerikai külügyminiszter levélben köszönte meg 2009. tavasz 209
