Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Erdős Andre törvénytelen és elfogadhatatlan. Az emberi jogok ismétlődő, tömeges és szisztematikus megsértése súlyos aggodalmakat kelt. Egy olyan térségben, mint Közép- és Kelet-Európa, a hihetetlen tudatlanság megnyilvánulása vagy a bűnös felelőtlenség bizonyítéka etnikailag tiszta területek erőszakos kialakításának célkitűzése. Bosznia problémáját nem lehet kizárólag humanitárius eszközökkel, a lakosság élelmezésével megoldani. Magyarország támogatja és parancsoló szükségletnek tekinti, hogy biztonságos övezeteket hozzanak létre az ország különböző térségeiben, ahol a polgári lakosság, etnikai vagy vallási hovatartozására való tekintet nélkül, menedéket találhatna. (Erre csak fél évvel később, 1993 áprilisában-májusában került sor.) Elmondtuk, a nemzetközi közösségnek mindeddig nem sikerült megállítania a Bosznia elleni agressziót. Ellenkezőleg, területének kétharmada megszállás alá került, az agresszorok határon túli cinkosságok haszonélvezői, és már nem is rejtik véka alá stratégiai területi céljaikat. Minden arra mutat, jelentette ki a magyar küldöttség, hogy amit eddig tettünk, messze nem elegendő. A BT tartsa tiszteletben saját határozatait, szigorúan alkalmazza a szankciós rezsimeket, és állítsa bíróság elé azokat, akik felelősek az emberi jogok megsértéséért. Decemberben egy közgyűlési beszédünkben mély keserűségünknek és növekvő aggodalmunknak adtunk hangot, hogy az ENSZ délszláv vonatkozású határozatait továbbra is semmibe veszik. Elmondtuk, túlzás nélkül állítható, hogy a boszniai tragédia Európa és az egész világ szégyenfoltja. Az etnikai tisztogatások kapcsán leszögeztük, határozottan támogatjuk a nemzeti kisebbségek jogait, legyenek azok szerbek Horvátországban, albánok Koszovóban, muzulmán bosnyákok a Szandzsákban, magyarok a Vajdaságban vagy bármely más nemzeti kisebbség a volt Jugoszlávia területén. A Biztonsági Tanács még 1991-ben a volt Jugoszlávia egész területére fegyverembargót léptetett életbe. Tekintettel arra, hogy a BT azt követően enyhén szólva nem mutatott hatékonyságot a konfliktus kezelésében, és Boszniában egyre súlyosabbá vált a helyzet, 1992 vége felé számos el nem kötelezett ország azt javasolta, mentesítsék Boszniát a fegyverembargó alól, s így tegyék lehetővé, hogy az ország az ENSZ Alapokmányában foglalt önvédelmi joga értelmében megvédhesse magát. A kérdés felvetése heves vitákat váltott ki a világszervezetben. Budapest álláspontját e kérdésben igen körültekintően kellett kialakítani, hiszen a BT többi tagállamához képest jóval kényesebb helyzetben voltunk. Decemberben végül is megszavaztuk azt a nem kötelező erejű közgyűlési határozatot, amely felhívta a BT-t a Boszniára vonatkozó fegyverembargó feloldására. A Biztonsági Tanács ugyanakkor - egyes állandó tagok ellenkezése miatt - nem lépett tovább ezen az úton. Az 1993-as esztendő beköszöntével a helyzet a BT-ben továbbra sem változott. A rossz megközelítések, a kockázatoktól való idegenkedés, a hiányos ENSZ-mandátumok, az elmulasztott alkalmak, a kudarcra ítélt különböző béketervek élményei szívós makacssággal kísérték végig mindazok életét, akik ebben az időben a testület tagjai voltak. Mi magyarok különösen azoktól vártuk az „üdvösséget", akik igazán tehettek volna valamit a délszláv helyzet megváltoztatásért. És itt elsősorban nem a zöldfoki-szigeteki 200 Külügyi Szemle
