Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Erdős André Szinte naponta éreztük, hogy különleges időszakban lépünk fel egy fontos kelet-nyugati nemzetközi főrumon. Sajátos autonóm hangvételünkkel, a Külügyminisztériummal való kapcsolatainkban igen nagyfokú autonómiával felvértezve, a keleti tömb többi tagjától eltávolodva, de a Nyugathoz még nem tartozva, egy olyan interregnum állapotába kerültünk, ahol markáns jelleget kaptak a magyar megnyilatkozások, informális megjegyzések. Ezek iránt a nyugati küldöttségek igen hamar kitüntetett figyelemmel kezdtek viseltetni. Jóval később mondták el nekünk, iránymutató volt számukra, hogy a magyarok miképp nyilatkoznak és viselkednek Bécsben, mert ezen keresztül tudták felmérni, milyen folyamatok zajlanak a Varsói Szerződésen belül. A még létező kétpólusú világ adott viszonyai között - a kedvező nemzetközi körülményeket felhasználva, a Nyugat érdeklődő figyelmétől, sőt rokonszenvétől kisérve, az új, toleránsabb szovjet külpolitikai magatartásra is építve, és ráérezve az otthoni politikai korlátok lazulására - úgy vélem, sikerült az osztrák fővárosban a nyolcvanas évek végén eredetiségünkkel, relatív önállóságunkkal öregbítenünk országunk presztízsét. Magyarország nem állandó tagsága az ENSZ Biztonsági Tanácsában (1992-1993) Magyarország a világszervezetbe 1955-ben történt felvételét követően első ízben 1968— 69-ben került a BT nem állandó tagjai közé. Ez egy egészen más kor, a kelet-nyugati szembeállás és konkrétan a Varsói Szerződés csehszlovákiai beavatkozásának időszaka volt. Az igen kis létszámú, gyakorlatilag a VSZ tagságával megegyező úgynevezett kelet-európai regionális csoport (gondoljunk csak az ázsiai, afrikai, latin-amerikai vagy akár a nyugat-európai csoport összehasonlíthatatlanul nagyobb létszámára) létezésének „indokoltságát" a kétpólusú világ körülményei határozták meg. E csoport nagyobb problémák nélkül, „testvériesen" állapodott meg előre arról, hogy - a Szovjetunió állandó tagsága mellett - melyikük kerül be a következő kétéves időszakban nem állandó tagként a BT-be. Magyarországnak az újabb alkalomra majd negyed századot kellett várni, amikor is - a kelet-európai csoporton belül előre elkészített forgatókönyv alapján - 1992-93-ban ismét helyet foglalhatott a világszervezet legfontosabb testületében. Meg kell jegyeznem, hogy az európai rendszerváltozásokat követően megszűnt az előzetes megállapodás a BT-be kerülő kelet-európai csoporttag kilétéről, továbbá - s ezzel nyilvánvaló összefüggésben - a politikai átalakulások küszöbén még csupán kilenc tagot számláló regionális csoport egy-két év leforgása alatt 22-re (s azóta tovább is) növekedett. Annak idején e riválisok nélküli csoportjelölésünk megkímélte a magyar diplomáciát attól a bizonytalan kimenetelű intenzív „népszerűsítő" kampánytól, amelyet minden olyan országnak vállalnia kell, amely regionális csoporttámogatás nélkül vág neki a BT-tagság elnyerését célzó rögös útnak. Viszont feltétlenül ide kívánkozik, hogy 192 Külügyi Szemle
