Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Erdős André: Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltás korában
Adalékok a magyar diplomácia történetéhez a rendszerváltozás korában Bécsben, amelyekről egyre kevésbé volt elképzelhető, hogy a keletnémet rezsim és más hasonszőrű államok végre tudnák azokat hajtani. 1988 decemberében az emberi jogok kapcsán tett felszólalásunkban aláhúztuk, hogy e kérdés túllépett a nemzeti kereteken, a nemzetközi élet fontos és legitim területévé vált és lehetővé teszi e jogok megsértése eseteinek figyelemmel kisérését. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy közelíteni kell egymáshoz az emberi jogok különböző értelmezéseit, s hogy e jogok nem kizárólagosan ilyen vagy olyan politikai rendszer részei. Elmondtuk azt is, hogy a magyar kormány egy demokratikus szocializmus létrehozására törekszik (a hangsúly itt nyilvánvalóan az első szóra helyeztetett), hozzátéve, hogy el kell vetni az engedélyezésen, a gyámkodáson, a paternalizmuson alapuló politikai felfogást, azt a megközelítést, amely a népet politikailag kiskorúnak, mintegy névtelen tömegnek tekinti, s amely - egy jól ismert logika szerint - a jótékonykodó központi hatalom nagyvonalúsága révén részesül a haladás áldásaiból. Síkraszálltunk amellett, hogy az egyének, tekintet nélkül politikai meggyőződésükre, részt vehessenek országuk társadalmi és gazdasági orientációjának kialakításában. Mire eljutottunk 1989 elejére, mind egyértelműbbé vált, hogy Bécsben „forradalmi" jellegű záródokumentum születik, amely jelentős kihívások elé állít jó néhány keleteurópai fővárost. A szovjet diplomáciának intenzív háttérmunkát kellett végeznie, hogy egy-egy rakoncátlan szövetségese ne akadályozza meg a bécsi dokumentum elfogadását. A bécsi szovjet küldöttség vezetője e célból nyilvánosságra nem hozott látogatást tett Kelet-Berlinben, hogy a Honecker-rezsimet rávegye a záródokumentum elfogadására. A bécsi találkozót lezáró külügyminiszteri szakaszon Románia be is jelentette országa fenntartásait a záródokumentum egyes pontjaival szemben, és egy úgynevezett értelmező és fenntartási nyilatkozatot tett. Ebben bejelentette, hogy a dokumentum rendelkezéseit csak annyiban tartja magára nézve kötelezőnek, amennyiben bizonyos megállapításokat abból elfogad (!). Nem érdektelen idézni Ion Totu román külügyminiszter kijelentését: „Csak kívánni lehet, hogy a szociális problémákat, a demokratikus szabadságjogok és az alapvető emberi jogok, így a kisebbségi jogok biztosítását úgy oldják meg, mint Romániában." Szerinte a bécsi dokumentumnak a vallásszabadsággal és az utazási szabadsággal kapcsolatos megfogalmazásai ellentmondanak az 1975-ös helsinki záróokmány szellemének, s román megítélés szerint a dokumentum előírásait a kormányoknak az alkotmányhoz igazítva, saját törvényeik szellemében kell megvalósítaniuk. Erre volt válasz Várkonyi Péter külügyminiszter beszéde, amelyben hangsúlyozta: elszigetelődött az a felfogás, miszerint a be nem avatkozás elvére hivatkozással el lehet hárítani minden jogos kritikai észrevételt, és ki lehet bújni a kötelezettségek teljesítése alól. Ezek betartása, hangzott el a felszólalásban, nem lehet a résztvevők kizárólagos belügye, a belső törvények nem kerülhetnek ellentétbe a nemzetközi kötelezettségekkel. A fentiekből is látható, hogy - a „keletiek" többi tagjától eltérően - magyar részről mennyire más hangon és más tartalommal tudtunk megszólalni a bécsi találkozón. 2009. tavasz 191
