Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája de Gibraltar): katonai tábor három erőddel a Gibraltár várost a szárazfölddel összekötő földsávon. Ebből fejlődött ki később, a 19. században a Línea de la Concepcion nevű város. A már meglévő - San Roquéba települt - katonai táborral (Campo de Gibraltar) együtt immár két spanyol katonai bázis is védte a spanyol felségterület „bejáratát". Az egymással szembenéző és pontosan egymás ágyúlőtávolságára lévő erődrendszer közötti spanyol terület (1450 m) fokozatosan mindkét fél által elismert semleges (ágyúik tüze által lefedett) övezetté alakult.72 Ezt a kialakult helyzetet nem tudta megváltoztatni a terület re-integrálására törekvő Spanyolország. A második világháborút követően a gyarmati rendszer felszámolása kapcsán vetődött fel ismét Gibraltár kérdése/3 A már említett kérésre válaszul az Egyesült Királyság Gibraltárt is feltüntette azon a listán, amely a dekolonizációs folyamatba bevonni kívánt területeket tartalmazta.74 Ahogy láttuk, az ENSZ Dekolonizációs Bizottsága 1963. szeptemberében azt javasolta, hogy Nagy-Britannia és Spanyolország kezdjen közvetlen tárgyalásba Gibraltár kérdésében. Előtte azonban New York-ba rendelték Joshua Hassant, a gibraltári törvénykezési tanács elnökét, hogy fejtse ki a véleményét. A válasz semmiképp sem elégítette ki a spanyol felet: a terület vezetője kijelentette, hogy nagyfokú belső szabadságot értek el, és újabb szabályok kidolgozása folyik, amellyel kapcsolatban végső célként a Nagy-Britanniával való szabad együttműködést jelölte meg.75 Élesen visszautasította azonban azt, hogy a szuverenitás kérdéséről Spanyolországgal tárgyaljanak. 1964. október 16-án újabb ajánlást fogadott el a bizottság, és felhívta a figyelmet a közvetlen angol-spanyol tárgyalásokra, a gibraltáriak véleményét figyelembe véve.76 Az ezt követő napon bevezetett spanyol korlátozó intézkedések kiváló hivatkozási alapul szolgáltak Londonnak abban a tekintetben, hogy miért nem haladnak előre a javasolt tárgyalások. 1964 novembere és 1965 márciusa között intenzív tárgyalások folytak a britek és a spanyolok között, de eredménytelenül. Nagy-Britannia a nehézségek leküzdésére anyagi segítséget nyújtott Gibraltárnak, amely elvágva a korábbi spanyolországi munkaerőtől, rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe került.'7 A britek 1965 áprilisában publikálták az úgynevezett Fehér könyvet, amelyben ismertették saját álláspontjukat. Erre válaszként jelent meg a Red Book, amely a spanyolok szempontját fejtette ki.78 Időközben, 1965. decemberében a 24-es bizottság hozzájárult az ügy Közgyűlés elé utalásához. 1966-ban több fordulóban angol-spanyol tárgyalásokat tartottak Londonban, ezeken brit részről világossá tették, hogy nem hajlandók figyelmen kívül hagyni a gibraltári lakosság igényeit, és egyúttal javasolták, hogy a kérdést vigyék a felek a hágai Nemzetközi Bíróság elé. Spanyolország ezt elutasította. 1966. decemberében az ENSZ Közgyűlés határozatban hívta fel a feleket arra, hogy a Közgyűlés következő üléséig igyekezzenek megoldást találni79 Ennek következtében került sor az 1967-es, már említett népszavazásra, amelyen a szavazók túlnyomó többsége elutasította a brit szuverenitás lecserélését spanyolra.80 1967 októberében a brit kormány jelezte a spanyoloknak, hogy novemberben alkalmas lenne tárgyalóasztalhoz ülniük, és megvitatniuk Gibraltár kérdését is. A spanyol 2009. tavasz 179
