Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Kovács Barnabás válasz erre az volt, hogy az ENSZ-határozatnak megfelelően decemberig meg kell oldani a kérdést, és majd 1968 januárjában üljenek le tárgyalni a felek.81 Spanyolország ekkor érezhetően helyzetben levőnek érezte magát, és erre megvolt az oka, hiszen létezett egy őt támogató közgyűlési határozat, és sem a gibraltári lakosság önrendelkezési joga, sem a népszavazás eredménye nem volt nemzetközileg elfogadott. Ennek megfelelően időközben a Közgyűlés Negyedik Bizottsága újabb határozatot fogadott el, amelyben kijelentette, hogy a referendum ellentétes a korábbi határozattal, és felhívta Nagy-Bri- tanniát és Spanyolországot a tárgyalások folytatására.82 A brit kormány azonban ennek kapcsán kijelentette, hogy a dekolonalizáció nem lehet azonos a terület egyszerű átadásával, és főleg nem a helyi lakosság akaratával ellentétesen. Jelentősen felgyorsultak a korábban is folyó alkotmányozási folyamatok a bekövetkezett események következtében Gibraltáron. Az 1969-ben elfogadott alkotmány - korábban már idézett - preambuluma hivatkozási alapot, és jogi kötelezettséget teremtett az Egyesült Királyságnak annak vonatkozásában, hogy a gibraltári lakosság akaratára hivatkozzon a spanyol igények tárgyalásánál. A tárgyalások ezután hosszú ideig szüneteltek, és a következő jelentősebb forduló 1977 novemberében Strasbourgban következett be, ahol a spanyol külügyminisztérium és a brit nemzetközösségi és külügyi titkárság tagjai ültek le tárgyalni, és ahol az angol delegáció tagjaként jelen volt Joshua Hassan gibraltári miniszterelnök is.83 A lisszaboni és a brüsszeli egyezményeket követően 1987-ben kezdeményezés történt az Európai Közösségek részéről a gibraltári repülőtér használatának könnyítésére, ám a spanyolok éltek vétójogukkal, így a luxembourgi egyezménybe belekerült, hogy annak alkalmazása Gibraltár vonatkozásában időlegesen nem lehetséges. A brit kormány javasolta a gib- raltáriaknak, hogy fogadják el a spanyol javaslat szerinti közös (brit-spanyol) ellenőrzést a repülőtér felett, ezt a helyiek azonban egyöntetűen elutasították.84 Az 1997-ben, a brüsszeli megállapodás szerint újraindult kétoldalú tárgyalásokban a gibraltáriak a brit delegáció részeként kaptak lehetőséget a tárgyalásra, ez azonban nem felelt meg számukra. Gibraltár 1988-ban jelentette ki, hogy nem hajlandó a kétoldalú brüsszeli folyamat döntéseihez, fejleményeinek megvalósításához hozzájárulni.85 Gibraltár ragaszkodott ahhoz, hogy egyenjogú félként vehessen részt a tárgyalásokon, annak jóváhagyását követően, immáron háromoldalúvá tévén az egyeztetési fórumot, folytatódtak a tárgyalások. Ezekkel kapcsolatban érdemes idézni egy brit konzervatív képviselő szavait, akinek a mondatai ráirányítják a figyelmet arra, hogy bár az Egyesült Királyságban az utóbbi évtizedekben - főként a hadi jelentőségének csökkenését követően - Gibraltár megtartása egyre kevésbé tekinthető kiemelt fontosságúnak, a brit politika mégis megosztott a kérdésben. A konzervatív brit európai parlamenti képviselő, Charles Tannock a következő gondolatokkal támadta meg a hivatalos brit Gibral- tár-politikát 2002-es parlamenti beszédében: „Érdemes emlékezni arra, hogy Gibraltár utoljára 1704-ben (298 évvel ezelőtt) volt spanyol. Az elmúlt 1300 évben Gibraltár csak 180 Külügyi Szemle
