Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája További jelentős faktor volt az önálló nemzettudat megerősödésében az 1980-as évekre megváltozott brit politika. A Franco-rendszer bukása után Spanyolország a belső konszolidálását követően a demokratikus európai államok csoportjának tagjává kívánt válni, és csatlakozni az Európai Közösségekhez. Erre a csatlakozásra 1986. január 1-jén került sor, és érdekes mozgásokat idézett elő az angol-spanyol kapcsolatrendszerben.52 A gazdasági és politikai érdekei miatt az Egyesült Királyság egyre inkább hajlani kezdett arra, hogy a gibraltári kérdés megoldása olyan módon történjen, amely kielégíti Spanyolországot. Ez természetesen jelentős ellenérzéseket gerjesztett Gibraltáron, mert Spanyolország egyetlen megoldást tartott és tart elfogadhatónak: a terület reintegrálását, és csak az oda vezető útról hajlandó tárgyalni. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a katonai egységek kivonása is a területről, és ez újból hozzájárult a nemzettudat megerősítéséhez. A Királyi Flotta 1980-as években megkezdődött leszerelése nyilvánvalóvá tette, hogy Gibraltárnak a saját lábán kell megállnia, és ennek érdekében önálló gazdasági életet kell létrehoznia. A Szikla jellegéből adódóan ezt a turizmusra, a hajózásra és a brit minőségű pénzügyi szolgáltatás mediterrán környezetben nyújtására alapozva hozták létre. A gazdasági életképesség - amely bár némi kívánnivalót hagy maga után, hiszen a spanyolok sokszor hivatkoznak, a gibraltáriak szerint alaptalanul arra, hogy drogüzletekből származó pénzek tisztára mosása folyik a félszigeten - újabb lökést adott a gibraltári öntudat formálódásának. Nagyon jól szemléltetik ezt a jelenséget David Alvarez szavai: „az 1967-ből származó »Britek vagyunk, britek maradunk« gibraltári falakra festett jelszavak még mindig láthatók, bár fakulni kezdtek, s nincs ki újrafesse őket.53 A Gibraltár politikai jövőjével kapcsolatos nézetek történelmileg három csoportra oszthatók. Az első csoport az ún. „Galambok" (Doves - palamos), ők Spanyolországhoz húztak már az 1967-es népszavazást követően is, amelyet óriási hibának és kifejezetten kártékonynak tartottak Gibraltár szempontjából.54 Tervük a közös brit-spanyol szuverenitás alatti Gibraltár, amelyet saját törvényei és szokásai alapján választott vezetők kormányoznak. Az AACR javaslataikat a gibraltári nép akaratával ellentétesnek jelentette ki, és a helyiek felháborodása olyan nagy volt, hogy a brit hadseregnek kellett rendet tennie. A másik csoportot a Social Action című kétnyelvű lap körül csoportosuló fiatal gibraltári értelmiségiekből álló társaság alkotta, prominens vezetőjük Edwin Yeats volt, ők teljes mértékben elutasították a spanyol fennhatóságot, de az unionisták álláspontját is. Terveik szerint Gibraltárnak megnyirbálatlan önrendelkezési jogára alapozva a maximális alkotmányos függetlenséget kellene kapnia az Egyesült Királyságon belül. A harmadik csoport az unionisták, ők az Egyesült Királysággal való együttműködést preferálták, bár elképzeléseik jelentősen módosultak az évtizedek folyamán. Amikor felismerték, hogy London számára kiemelt fontosságúak a spanyol kapcsolatok, és ennek London akár Gibraltár kérdését is hajlandó alárendelni,35 a korábbi unionisták alapította Gibraltári Szocialista Munkáspárt (GLSP) elutasította az 1984-es brüsszeli megálla2009. tavasz 175
