Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája A spanyol érvelés alapja ennek a népesség-összetételnek következtében az, hogy ők nem az őslakosságot képviselik, hanem a gyarmatosítók leszármazottai, és mint ilyeneket, nem illeti meg őket az önrendelkezési jog. Madrid érvelése szerint a terület igazi „tulajdonosai" a San Roque-ba 1704-ben menekült gibraltári lakosok leszármazottai. Ebben az érvelésében az ENSZ sok ázsiai, afrikai és dél-amerikai állama támogatta, mint például Irak, Szíria, Kambodzsa, Tunézia, Uruguay és Venezuela.30 Spanyolország ezen túlmenően igyekezett mindent elkövetni, hogy Gibraltár kérdését a nemzetközi közösség a neki megfelelő szemszögből: a területi integritás helyreállításának irányából közelítse meg. Ennek következtében egészen sokáig csak kétoldalú tárgyalásokon volt hajlandó részt venni - az Egyesült Királysággal mint Gibraltár szuverenitásának gyakorlójával. A félszigetre angol szuverenitás alatt álló gyarmatként tekintett, mint „minden spanyol szívében égő sebre".31 Az 1963-as és 1964-es ENSZ különleges bizottsági határozatok, amelyekben a két fél (Spanyolország és az Egyesült Királyság) közötti közvetlen tárgyalásokat javasolták, nem elégítették ki a spanyol igényeket. Az 1964-es határozat elfogadását követő napon - 1964. október 17-én - a spanyol hatóságok korlátozó intézkedéseket vezettek be a gibraltári-spanyol határon, amelyek kiváló hivatkozási alapul szolgáltak Nagy- Britanniának ahhoz, hogy a tárgyalások elmaradását azzal indokolja, hogy a spanyolok befolyásolni akarják a helyzetet.32 1 967. május 15-én a spanyolok lezárták a légteret Gibraltár körül, és megtiltották, hogy a brit légierő átrepüljön Spanyolország felett.33 Ezek után 1969-ben, az alkotmány elfogadását követően a kapcsolatok mélypontra jutottak.34 1977-ben, Strasbourgban tartották a következő említendő angol-spanyol tárgyalást, ezen már a brit delegáció tagjaként részt vettek a gibraltáriak is.35 Ez a lépés implicite bizonyos fokig a gibraltári lakosság népként való elismerését is jelentette. A tárgyalások eredményeként a felek 1980-ban aláírták a lisszaboni egyezményt, amelyben vállalták, hogy megerősítik kétoldalú kapcsolataikat, és megegyezetek, hogy mindkettőjük célja döntést hozni a gibraltári problémában a baráti kapcsolatok alapján (1-2. pontok).36 A spanyol kormány vállalta, hogy véget vet a kényszereszközök alkalmazásának a határon (3. pont).37 A megállapodás 5. pontjában a felek rögzítik álláspontjukat: Spanyolország megerősíti igényét területi integritásának helyreállítására, a brit kormány pedig kitart amellett, hogy tiszteletben tartja a gibraltári nép szabadon kifejezett akaratát, és magára nézve továbbra is kötelező erejűnek ismeri el a gibraltári alkotmány preambulu mában foglaltakat. Az egyezmény átültetése a gyakorlatba nehézkesen ment, főként spanyol részről. 1984-ben újabb megállapodást kötöttek a felek, ezúttal Brüsszelben. Ennek következtében 1985. februárjában megnyílt a határ, ám nem került sor sem a kompjárat újraindítására Gibraltár és Algeciras között, sem a légtérrel kapcsolatos, 1967-ben bevezetett korlátozások feloldására.38 Az 1984-ben kezdődött kétoldalú tárgyalások Gibraltárról 1997-ben szakadtak meg, majd 2001-ben újra kezdődtek. Az akkor tető alá hozott 2009. tavasz 171
