Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Kovács Barnabás sek leginkább a szuverenitás, az önrendelkezés és a területi integritás körében vetődtek föl, mint például: Joggal hivatkozhat-e Spanyolország a területi integritásának helyre- állítására? Mi az Egyesült Királyság elképzelése korábbi gyarmatának jövőjéről? Van-e önrendelkezési joga a gibraltári lakosságnak, és vajon számít-e a gibraltári lakosság akarata? Kétoldalú tárgyalásokon kell-e megoldani a kérdést, vagy a leginkább érdekelteket, a gibraltáriakat is be kell-e vonni? Lehet-e minden felet kielégítő megoldást találni? A spanyol fél álláspontja szerint Gibraltár gyarmati státusa ellentétes az ENSZ Alapokmányával, és dekolonializációját a területi integritás és nemzeti egység elve alapján kell végrehajtani, és nem az ott lakók önrendelkezési joga alapján.24 A spanyolok álláspontja ugyanis az volt, hogy nem a lakosok gyakorolják a felügyeleti jogokat (a szuverenitást) a város felett, hanem az angolok (1. utrechti béke), és nem tekinthetők nemzeti egységnek (entidad nációnál) sem. Tehát nem egy nép önrendelkezéséről van szó, hanem egy ország (Spanyolország) területi integritásának helyreállításáról, amelyen egy idegen gyarmatot létesítettek és tartanak fenn.25 Arról nem is szólva, hogy a szuverenitást a spanyol felfogás szerint az utrechti béke Nagy-Britanniának biztosította, és azzal kapcsolatban olyan rendelkezést tett, hogy amennyiben arról az Egyesült Királyság le kíván mondani, akkor Spanyolországnak mindenki mást megelőző jogosultsága keletkezik a területre.26 Vagyis fontosabb és erősebb tényező az, hogy Spanyolország jogosult a félszigetet visszakapni, mint az hogy a helyi lakosság önrendelkezése érvényre jusson, mert az nem képez nemzetet, és emiatt nem érvényes rá az önrendelkezési jog. Érdemes kitérni itt arra, hogy miért válhatott problémává, hogy a gibraltáriak önálló nemzetnek tekinthetők-e, vagy pedig csak egy adott területen élő közösségnek. Amikor Gibraltárt 1713-ban jogilag is átadták, akkor a hely nem volt más, mint egy hadikikötő, a későbbi évszázadok során vált több tízezer ember állandó lakóhelyévé. A történelmi fejlődés, az önrendelkezési elv megjelenése, megerősödése és uralkodóvá válása okozta azt, hogy ma már - elvileg - fontos a népesség elképzelése a saját maga által lakott terület jövőjének vonatkozásában. Ezt azonban nem lehetett még sejteni sem az utrechti béke megkötésekor. A körülmények utána változtak meg lényegesen, és ez okozza a mai problémát. Ennél a pontnál érdemes néhány szóban kitérni a Gibraltár népességének formálódását meghatározó változásokra. A városban az első népszámlálást 1753-ban tartották, ekkor az összlakosság 1816 fő volt, ebből 434 brit, 597 genovai, 575 zsidó, 185 spanyol és 25 portugál.27 A lakosság létszáma a napóleoni háborúk idején ugrott meg lényegesen - lévén az egyetlen nyitott európai kikötő - tömegével költöztek oda a brit és a genovai kereskedők. A lakosság 1804-től 1814-re háromezer főről tízezerre duzzadt.28 A mai lakosság jelentős mértékben az ő leszármazottaikból áll. A lakosság állampolgárság szerinti megoszlása a következő a 2001-es népszámlálás adatai szerint: Összlakosság Gibraltári Más brit Spanyol Marokkói Egyéb 27 495 22 882 2627 326 961 69929 170 Külügyi Szemle
