Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája angol-holland had szállt partra 1704. július 21-én, és a város folyamatos bombázását követően 1704. július 24-én a spanyol kormányzó átadta Gibraltárt az ellenségnek, a lakosság pedig áttelepült San Roque városába a polgármesteri hivatallal együtt.4 A város irányítását 1707-ben angol kormányzó vette át, majd Spanyolország az örökösödési háborút lezáró 1713. június 13-án aláírt utrechti szerződésben lemondott Gibraltárról.5 A békeszerződés 10. §-a értelmében a spanyol király utódai nevében is lemond Gibraltár városáról, kastélyáról, kikötőjéről, erődjéről és a hozzá tartozó erődítményekről a brit korona javára. Nagy-Britannia számára a szerződés megtiltotta igazságszolgáltatás kiépítését, valamint a környező szárazföldi területekkel való nyílt kapcsolattartást. A tengeri kereskedelmet engedélyezte, a szárazföldit pedig csak vis maior esetére, akkor is a spanyol király kérésére és barter kereskedelem formájában. A békeszerződés a szabályok megszegői számára súlyos büntetéseket irányzott elő, továbbá Nagy-Britannia kötelezettségévé tette a mórok és a zsidók letelepedésének megakadályozását. A tilalmak közé tartozott a kikötő lezárása a mór hajók elől.6 Ettől kezdve Gibraltár beépült a brit gyarmatbirodalom rendszerébe, és különböző jogokat elérve, de mégis az Egyesült Királyság gyarmata maradt hosszú időn át. A terület státusában igazán a nagy világégések utáni változások hoztak eredendően újat. A nagyhatalmak árnyékában: Gibraltár a dekolonizáció folyamatában A gyarmatbirodalmi rendszerek szétesése a második világháború után meghatározó mérföldkő Gibraltár történelmében. Ennek a folyamatnak az alakításába az Egyesült Nemzetek Szövetsége is markánsan beleszólt. Gibraltár önállósodásának folyamatában az első jelentős előrelépést az ENSZ közgyűlése által 1960. december 14-én elfogadott a dekolonizációról szóló határozatot jelentette (Declaration on the Granting of Independence to Colonial Countries and Peoples / Declaration sobre la concesión de la independencia a los paises y pueblos coloniales - A gyarmati országok és népek függetlenségének biztosításáról címmel), melyet később a dekolonializáció Magna Chartájának is neveztek.7 Az ennek a határozatnak a végrehajtásával kapcsolatos feladatokra 1961. november 27-én létrehoztak egy speciális bizottságot (Comité de los Veinticuatro), amely az ENSZ szakosított szervévé vált a dekolonizáció vonatkozásában. Két évvel később, 1963 szeptemberének elején a bizottság azt javasolta, hogy Gibraltár jövőjét Nagy-Britannia és Spanyolország kétoldalú tárgyaláson oldja meg. 1963. szeptember 17-én a bizottság kijelentette, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a gibraltáriak véleményét is meg kell hallgatni, ezért Joshua Hassan miniszterelnök és Peter Isola oktatási miniszter New Yorkba repült, ahol kifejtették, hogy Gibraltár elég széles belső jogosítványokkal rendelkezik, alkotmányos berendezkedése épp átalakulóban van, amelynek eredménye2009. tavasz 167
