Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - EURÓPA - Kovács Barnabás: Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája
Gibraltár: az önrendelkezési jog újabb erőpróbája Kovács Barnabás A z Afrikát Európától elválasztó szorosnál elhelyezkedő, 6,5 km2 területű, 12 km- es partvonallal és Spanyolország felé 1,2 km-es szárazföldi határral rendelkező, mintegy 28 ezer lakosú Gibraltár Európa utolsó „gyarmata".1 A terület gyakorlatilag nem más, mint egy hatalmas szikla. Nem véletlenül alakult ki a köznyelvben használt elnevezése: a Szikla (La Roca), amelynek legmagasabb pontja 426 méter.2 A lakosság főbb etnikai csoportjai a spanyol, az olasz, az angol, a máltai, a portugál, a német és az északafrikai népességből kerülnek ki. A domináns vallás a kereszténység, ebből csaknem nyolcvanszázalékos a római katolikusok részaránya. A lakosságnak mindössze hét százaléka tartozik az anglikán felekezethez. A kereszténység mellett jelen van az iszlám is, de a lakosságnak csupán négy százaléka muzulmán. Gibraltár hivatalos nyelve az angol, széles körben elterjedt a spanyol, az olasz és a portugál nyelv is. A spanyolnak az erős angol hatásra némileg módosult andalúziai nyelvjárását használják, ennek a neve Llanito (Yanito). A terület jogilag az Egyesült Királyság tengerentúli területének számít, államfője II. Erzsébet királynő, akit 2006. október 27-től Sir Robert Fulton kormányzó képvisel, miniszterelnöke pedig 1996 óta Peter Caruana, ő 2007-ben már a negyedik terminusát kezdte. London felelős a külpolitikáért, a védelemért, a közrendért és a pénzügyi stabilitásért. A kormányzó szerepe inkább szimbolikus, a napi gibraltári ügyek vitelébe nem vonják be. O a felelős a védelmi és közbiztonsági feladatokért és a Gibraltári Királyi Rendőrségért (Royal Gibraltar Police), s a választást követően kinevezi a miniszterelnököt és a minisztereket. A gibraltári kérdés történelmi gyökere: az utrechti szerződés Gibraltár a spanyol örökösödési háború (1702-1713) idején vált jelentőssé. Spanyolország és Anglia számára egyaránt fontosnak bizonyult a Földközi-tenger nyugati medencéjének és bejáratának ellenőrzését biztosító „Szikla" birtoklása.3 A félszigeten egyesült 166 Külügyi Szemle
